A kutatók éjszakáján immár 14 éve szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül ismerkedhet minden korosztály a tudományos kutatás számos új eredményével és módszereivel. Az elmúlt években a Pécsi Tudományegyetem épületei is benépesültek ekkor, sajnos az idei évben a járványhelyzet ezt nem teszi lehetővé.
A rendezvényt kezdeményező Európai Bizottság a járvány miatt még májusban úgy döntött, hogy az idei programsorozatot a megszokott szeptember végi időpont helyett egész Európában november végén rendezzék meg. Ennek következtében, a veszélyhelyzetnek megfelelően, a Pécsi Tudományegyetem november 27-én 15 óra és 23 óra között online formában rendezi meg az idei eseményt.
Az eseményre minden korosztályt várnak virtuális látogatóként, újdonságokkal és érdekességekkel, az online tér nyújtotta lehetőségek előnyeinek kihasználásával élménycentrikus, látványos és izgalmas kalandokra. A kutatokejszakaja.pte.hu oldalon megtalálható valamennyi program részletes leírása, idén az egyetem nyolc kara, a Klinikai Központ és a Szentágothai János Kutatóközpont szervez előadásokat, interaktív eseményeket, összesen közel 100 program várja az érdeklődőket.
A PTE-n kívül a Logiscool nemzetközi programozóiskola is érdekességekkel várja a baranyaiakat. Ha kíváncsiak vagyunk rá, hogy mit is csinál egy programozó vagy hogy mennyire nehéz esetleg könnyű a dolga, ezt is megtudhatjuk majd.
Az újraélesztés módját is ismertetik
A Pécsi Tudományegyetem kínálta programok között igazán érdekesnek ígérkezik a gyerekek számára, amikor egy laboratóriumi egér mindennapjait mutatják be, kitérnek az állatok tartási körülményire, gondozásukra, illetve felhasználásukra is. A Klinikai Központ kínálatában is érdemes keresgélni, itt bepillanthatunk egy szívsebészeti műtőbe, szó lesz a láthatatlan fogtömésről, a koronavírus diagnosztikájával is foglalkoznak, azzal, hogy hogyan történik a vírus izolálása, és bemutatják az újraélesztés alapvető lépéseit is.