Ugyan az állami tűzifa-pályázaton idén is csak az ötezer fősnél kisebb települések vehettek részt, így Mohács nem, a város önkormányzata azonban várhatóan idén is mintegy tízmillió forintot fordít a rászorulók támogatására, erről a pénteki testületi ülésen döntöttek a képviselők.
Az elmúlt években hasonló nagyságú keretet fordítottak erre a célra, amelyből rendre több száz család részesedett, s várhatóan ezen a télen is hozzávetőlegesen ennyien kaphatnak majd segítséget a tüzelő beszerzéséhez. Szociális célú tűzifára az igényeket a korábbi évek gyakorlata szerint a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál az e célra rendszeresített nyomtatványon lehet bejelenteni október 31-ig. A térítés összege családonként legfeljebb 25 ezer forint.
Az önkormányzati rendeletben foglaltak szerint az a család jogosult szociális célú tűzifára, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem az öregségi nyugdíj legkisebb összegének (ami jelenleg 28 500 forint) a százötven, egyedül élő személy esetében pedig a kétszáz százalékát nem haladja meg (tehát a jövedelemhatár 42 750, illetve 57 ezer forint). Az igények elbírálásánál előnyben részesül, aki rendkívüli élethelyzetbe került, a kiskorú gyermeket egyedül nevelő, az idős és a beteg kérelmező. A rászorultságot a családsegítő szolgálat munkatársai vizsgálják felül. Mindezzel párhuzamosan az igénylőknél helyszíni ellenőrzést is végezhetnek.
A korábbi esztendők tapasztalatai alapján erre szükség is lehet: több esetben kiderült ugyanis, hogy bár a beadott papírok alapján valaki jogosult volt az „ingyen” tüzelőre, azonban mégsem került jó helyre a segítség. Megesett, hogy valaki egyszerűen eladta a fát, de az is, hogy olyanok kérték a támogatást, akik nem is fával, hanem gázzal fűtötték a lakásukat.