Az elektromos autók száma az utóbbi két évben látványosan megugrott a megyében. Amíg 2016-ban mindössze kilenc ilyen járművet tartottak nyilván, 2017-ben már 32, 2018-ban pedig 61 elektromos meghajtású autó szelte a régió útjait a KSH adatai szerint.
Ahhoz, hogy még több ilyen kocsi kerüljön forgalomba, szükséges, hogy elengedő töltőállomás álljon rendelkezésre. A legjobb helyzetben ebből a szempontból a megyeszékhely van, ahol több töltőpont is üzemel, de Szigetváron, Villányban, Hosszúhetényben és Mohácson is tudjuk tölteni az elektromos autókat. A helyszínek száma bővülhet, ugyanis az E.ON és az Aldi megkezdte az egységes elektromosautó-töltőállomás hálózat kiépítését, amely Pécset is érinti.
Az első töltőpontokat Nyíregyházán adta át a két cég május elején, a nyár közepéig pedig további tízet helyeznek üzembe az ország több városában. Pécs mellett Szolnokon, Debrecenben, Székesfehérváron, Veszprémben, Győrben és Sopronban is lesznek új e-töltők.
Megkeresésünkre az Aldi úgy tájékoztatott, hogy a pécsi áruházaknál hamarosan elkezdődik az e-töltők telepítése, amiket várhatóan a nyár folyamán már használni is tudnak az autósok. A töltők telepítéséhez a technikai feltételek kialakítása országosan folyamatosan zajlik, az üzembeállítás időpontját az határozza meg, hogy hol áll rendelkezésre mielőbb a szükséges technikai háttér.
Pécsen ez további három töltőállomást jelent. A megyében Mohácson van még Aldi áruház, a jövőben oda is kerülhet töltőállomás. A vállalat jelezte, hogy a legtöbb üzletüknél szeretnének elektromosautó-töltőpontokat kialakítani, ami összesen 360 új állomást jelent.
Szigoríthatnak
Zöld rendszámot nemcsak az elektromos autók kaphatnak, hanem a belsőégésű motorral is rendelkező, de tisztán elektromos üzemben a legalább 25 kilométer megtételére képes kocsik, az úgynevezett plug-in hibridek is. A közeljövőben azonban szigoríthatják a szabályozást, a zöld rendszámot nem a járműben található technológiához, hanem a károsanyag-kibocsátáshoz szeretnék kötni.