Hallgassa élőben!
Fotó: Pixabay.com

Népszerű baranyai turistacélpontokat zárnak le a polgármesterek

Az elsők között lépett Hosszúhetény és Óbánya polgármestere. Csak a helyiek mehetnek bizonyos körzetekbe.

Hazánk miniszterelnöke ma délután többek között bejelentette: a polgármesterek külön jogosítványt kapnak arról, hogy az ünnepek idejére, húsvéthétfő éjfélig szigorító szabályokat alkothatnak meg és vezethetnek be a településükön. Csörnyei László, Hosszúhetény polgármestere nem habozott.

Hosszúhetény-Püspökszentlászló és Hosszúhetény-Kisújbánya közvetlen körzetét a „koronavírus” okozta helyzet miatt, a nem hosszúhetényi lakosok számára április 10. 8.00 órától 2020. április 13. 23.00 óráig lezárom, közölte Hosszúhetény első embere. Ezen utasítás alapján tiltott mindennemű bejárás, szabadidős tevékenység, ideértve a sétát is, mindenkinek, aki nem rendelkezik hosszúhetényi lakcímkártyával vagy nem telektulajdonos. A hatóság ellenőrzi naponta több alkalommal az utasítás betartását és szükség esetén eljár.

Óbánya is döntött

A kormány rendeletében kapott felhatalmazása alapján hozott határozatommal elrendelem, hogy Óbánya község belterületére április 10. napjától április 13. 24.00 óráig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, vagy ingatlan tulajdonnal rendelkező, illetőleg igazoltan munkavégzés, vagy rokonlátogatás céljából érkező személyek léphetnek be, írta közleményében van Groeningen Irén polgármester.

A település közterületein három főnél nagyobb csoportosulások kialakulását kérik elkerülni, azt is csak az ajánlások szerinti min. 2 méter távolság betartásával.

A rendelkezés betartását a Mecseknádasdi Polgárőrség, és szükség esetén a rendőrség, és Katasztrófavédelem ellenőrzi. A rendelkezés megszegőivel szemben annak súlyától függően szabálysértési vagy büntetőeljárás indulhat.

Értesítés húsvéti zárlatról – Mecseknádasd

Kraszné Auth Szilvia, Mecseknádasd polgármestere a kormány rendeletében kapott felhatalmazása alapján hozott határozatával elrendelte, hogy Mecseknádasd község belterületére 2020. április 10. napjától 2020. április 13. 24.00 óráig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, vagy ingatlan tulajdonnal rendelkező, illetőleg igazoltan munkavégzés céljából érkező személyek léphetnek be.

A település közterületein 3 főnél nagyobb csoportosulások kialakulását kérik elkerülni, azt is csak az ajánlások szerinti minimum 1,5 méteres távolság betartásával. Döntését a COVID-19 koronavírus fertőző betegség településre való behurcolásának vagy terjedésének megakadályozása érdekében az itt élők egészségének védelmében hozta meg, a megnövekedett turistaforgalomra való tekintettel. A rendelkezés betartását a Mecseknádasdi Polgárőrség, és szükség esetén a rendőrség, és katasztrófavédelem ellenőrzi. A rendelkezés megszegőivel szemben annak súlyától függően szabálysértési vagy büntetőeljárás indulhat.

Pécsen még az országosan kihirdetett kijárási korlátozás van érvényben. A polgármester, Péterffy Attila a közösségi oldalán csütörtökön azt írta, hogy az előrejelzések szerint a hétvégén igazi májusi időre számíthatunk, akár 23 fok is lehet. „Ez, főleg a húsvéti ünnepekre tekintettel óhatatlanul a szabadba csábít mindenkit. Arra kérem önöket, hogy a tökéletes kirándulóidő ellenére maradjanak otthon – az új koronavírus lassításának ugyanis továbbra is ez a legjobb módszere! Arra kérem önöket, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel gondolkodjanak felelősen saját maguk és embertársaik védelmében.”

Sásd polgármestere Jusztinger János megköszönte a sásdiak fegyelmezettségét, hogy vigyáznak egymásra. Kéri, hogy a jövőben is csak munkavégzés céljából vagy a legszükségesebb esetekben hagyják el otthonaikat a városlakók. Kerüljék a csoportos összejöveteleket. Tartsák be a másfél méteres távolságot, ha tehetik viseljenek szájmaszkot.

Komló, Szigetvárnál, Mohács, Harkány, Kozármisleny városánál még nem kaptunk bejelentés a változásokról.

 

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család