A szúnyogok mellett a varjakat is gyéríteni kellene – jelezte lapunk sms rovatában több olvasónk, főként kertvárosból és uránvárosból. Károgásra, vastag guanórétegre panaszkodnak, sokan autóik karosszériáját féltik.
– Önkormányzatunkhoz és a Biokomhoz idén is az elmúlt évekhez hasonló számú lakossági bejelentés érkezett: többségük a varjak károgása, kisebb részük pedig az ürülékükkel okozott köztisztasági probléma miatt – tájékoztatta lapunkat a pécsi Városháza.
Az önkormányzat a természetvédelmi hatóság által kiadott engedély alapján végzi a fészkek eltávolítását. Csak olyan fészkek eltávolítása megengedett – fészkelési időszakon kívül -, amelyek parkolók, járdák, buszmegállók, játszóterek stb. felett helyezkednek el. Így előfordul, hogy egy fáról leszedhetnek egy fészket, mert járda felett helyezkedik el, viszont ugyanazon a fán négy továbbit fent hagynak, mert azokat füves terület feletti ágakra építették a védett madarak.
– A néhány éve elkezdett fészkek eltávolítása ellenére elmondható, hogy nőtt a vetési varjak populációja. A korábbi megszokott helyszínek mellett új helyeken is megfigyelhető a varjak terjeszkedése – közölték.
Kertvárosban fészkelnek
Minden évben két hullámban tud foglalkozni az önkormányzat a köztisztasági és közegészségügyi szempontból problémás fészkek, illetve a fészekkezdemények eltávolításával. Az engedélyezett beavatkozást fészkelési időszakon kívül végzik, a tél eleji időszakban. Az új fészekkezdemények esetében szintén csak a közösségi terek feletti helyszínekre szól az engedély. Ezt a „második hullámot” január végétől kezdik, figyelve arra, hogy a többi, már meglévő fészken éppen költő madarat ne zavarjuk. A tapasztalat szerint visszatérő problémás területek főleg Kertváros területén találhatók. A beavatkozásokat idén is folytatják majd, panasz esetén a Biokom zöld számán fogadják a lakossági bejelentéseket.
Szemetesből guberálnak
Fontos tudni, hogy a varjak nem csak a fészkelés miatt keresik fel a városokat. Mivel a lakott területeken kívüli természetes élőhelyeik mérete, valamint ezzel párhuzamosan a táplálékforrásuk is csökken, nincs más választásuk, mint a számukra élelmet jelentő hulladék reményében a parkokat átfésülni, a nyitva hagyott hulladékgyűjtőkből guberálni. Az önkormányzat fő feladata a természetvédelmi jogszabályok betartása mellett az emberek és az urbanizált állatok közötti súrlódás mértékének csökkentése. A jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy azért távolítsanak el fészkeket, mert a varjak násza környékén tapasztalható zaj zavaró a lakosság számára.