Hetvenöt méter magasság, négyszázharmincnyolc lépcsőfok – ezt a távot kellett megtennie tegnap a IV. Misina Tűzoltó Toronyfutó Verseny lánglovagjainak. A dologban nehezítés is volt, mindezt teljes védőfelszerelésben, légzőpalackkal a hátukon és csizmában kellett teljesíteniük a hős tűzoltóknak.
A verseny célja a speciális tűzoltói beavatkozások során fellépő fizikai igénybevétel versenyszerű keretek közötti felmérése és annak bemutatása volt a laikusok számára. A megmérettetés évről évre népszerűbb, sok hivatásos és önkéntes tűzoltót vonz az egész országból. Sárkány Sándor tűzoltó századostól, a katasztrófavédelem megyei sajtószóvivőjétől megtudtuk, idén 46 fő egyéniben és 14 fő párosban vágott neki a távnak.
Reggel fél kilenckor már gyülekeztek a résztvevők a Tv-torony előtt, a kilencórás megnyitó és eligazítás után kezdődhetett is a nagy megmérettetés. A toronyba elsőként felérő két versenyző Tolna megyéből érkezett a versenyre, a rutinos férfi és hölgy a cél utáni első percekben lihegett, majd pár korty víz és egy kis pihenés után már arról beszéltek, jövőre is belevágnak.
A legjobb idővel eddig Molnár Máté végzett, aki 3,03 perccel nyerte meg az első toronyfutó versenyt. Idén azonban javítottak az eredményén, férfi egyéniben Bodó László 3,01-gyel zárt. A női hivatásos és önkéntes tűzoltók között Siska Odett 5,49-cel lett első. A párosok közül a Kiss János és Bodó László alkotta csapat futotta a legjobb időt. Több tűzoltó családdal, barátokkal érkezett a versenyre, így szurkolótábor is várta a befutókat. A jó hangulatú megmérettetésről senki nem távozott üres kézzel, a díjazásokon kívül minden induló befutóéremmel tért haza.
Tavaly először a civilek is megpróbálhatták, hogy milyen terheléssel jár feljutni a kilátóba. Idén 49-en jelentkeztek, ők védőfelszerelés nélkül tehették meg a távot. A férfiak közül Csősz Máté lett az első 2,18-cal, őt egy század másodperccel követte a 10 éves Sárkány Sándor. A hölgyek között egy másik gyermek, Pammer Lea érte el a legjobb időeredményt, 2,48 percet, őt Hakszer Erika követi.