A pécsi cég a tanulási folyamatok és technológiák vizsgálatát, valamint annak fejlesztését helyezte tevékenységének célkeresztjébe. Ezért kidolgoztak egy játékosított folyamatokra épülő módszertant, és hozzá egy online platformot is, amelynek az a lényege, hogy a nagyvállalatok hatékony munkájához szükséges tanulási folyamatokat szórakoztató formában oldják meg.
A Games for Business learning platform segítségével az információátadás folyamatát teszik hatékonyabbá különböző módszertanok használatával, az egyik ilyen módszertan a játékosítás. Mivel a tanulási folyamatot játékosították, szinte bármilyen tartalmat képesek feldolgozni, majd hatékonyan átadni. Ebből adódóan számos célra alkalmazható, a munkaadói márkaépítéstől a kiválasztáson keresztül a különböző tréningcélokig. De mondhatni az onboarding területe a legnépszerűbb, ahol az alkalmazottakat játékos feladatokkal vonják be, így érdekeltté téve őket abban, hogy mielőbb elsajátítsák a munkához szükséges ismereteket.
A cég jelenleg három kontinensen, Amerikában, Ázsiában és Európában is megvetette a lábát. Továbbá amellett, hogy egyre több a külföldi ügyfelük, a szakma is világszerte elismeri az egyedi tanulástámogató megoldásukat. Hiszen többek között olyan díjakat is elnyertek, mint Rómában az Innovation Awardot 2017-ben, vagy az Engage International Lotus Awardsot, amelyen több mint 200 pályázó indult. Sikerük ezen felül abban rejlik, hogy egyszerű és teljesen személyre szabható módon nyújtanak belső tréningeket a multik számára.
Szerződést hozott az első helyezés
Márciusban a vállalat meghívást kapott a „DB MindBox” nevű technológiai versenyre, a világ második legnagyobb szállítmányozási vállalatától, a Deutsche Bahntól. A verseny fő témája az volt, hogy milyen HR-technológiai megoldással tudják a pályázók támogatni a vállalatot a hatékonyabb működésében. A technológiai versenyen végül a Games for Businessnek sikerült az egyedi, élményalapú tanulási rendszer segítségével több mint 80 nemzetközi cég közül elnyernie a díjat és vele együtt a német cég szerződését is.