A megyében az eddig igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) eddig is népszerű volt, évről évre egyre többen érdeklődtek iránta, tavaly például 1150 család kapta meg ezt a fajta támogatást. A mostani változtatások miatt pedig még szélesebb körben lesz elérhető a kedvezmény.
Valószínűsíthető, hogy a július elsejétől igényelhető falusi csok kínálta lehetőséggel is sokan szeretnének élni, hiszen már az előzetes érdeklődés is nagy volt a támogatás részletei iránt, és a falusi csoknak már csak a bejelentése is felpezsdítette a baranyai kistelepülések ingatlanpiacát. Megyénkben egyébként mintegy 270 települést érint ez támogatás.
Ugyanilyen népszerű lehet az úgynevezett babaváró hitel, amit szintén hétfőtől vehetnek fel a házaspárok. Ahogy arról nemrég lapunk is beszámolt, régiónkban évről évre egyre kevesebb gyermek születik, emiatt a népesség is egyre csökken – idén az első negyedévben például 837 fővel lettünk kevesebben, az elmúlt közel harminc évben pedig nagyjából hatvanezer emberrel csökkent a megye népessége. Ha a folyamatot megfordítani nem is, de mérsékelni talán tudja majd ez az újfajta hitel. Meghozhatja a gyermekvállalási kedvet, hiszen a házaspárok megkapják azt az anyagi támogatást, ami eddig hiányzott, hogy családot alapítsanak.
A babaváró hitelt azok a házasok vehetik fel, ahol az édesanya 40 évnél fiatalabb és a pár legalább egyik fele meghatározott idejű munkaviszonnyal vagy felsőoktatási jogviszonnyal rendelkezik. A maximális összeg tízmillió forint, a havi törlesztőrészlet legfeljebb ötvenezer forint. Felvételéhez nem kell fedezet, és szabad felhasználású, tehát arra költhető, amire szükség van. Jó alternatívája lehet a lakáshiteleknek. A fennmaradó hiteltartozást a harmadik gyermek születésénél vállalja át az állam.
A fent említett kedvezmények mellett hétfőtől elérhető a nagycsaládosok számára az autóvásárlási támogatás és a jelzáloghitel-elengedés is kedvezőbb feltételekkel történhet.
Örülnek az új hitelnek, élnek is vele, lakást vásárolnának
– Mi fel szeretnénk venni a babaváró hitelt, sőt el is indítottuk – mesélte Csóka András. – Eddig szolgálati lakásban laktunk, és már nézelődtünk, hogy lehetne használt ingatlant vásárolni. Akkor jött ez a lehetőség.
Az előszerződést már megkötötték, most a papírok körüli ügyintézésre várnak. A támogatás szabad felhasználású, de ők mindenképpen célirányosan szerették volna felvenni a lakásvásárlásra. A babaváró hitel mellé még csokot is igényelnek.
– Örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen így végre lépni tudunk – tudtuk meg Csóka-Szebeni Edittől, aki most várja második gyermekét. – Mindketten dolgozunk és egyetemet végeztünk, mégis kell egy kis kiegészítés, hogy legyen saját házunk, ehhez kapunk most segítséget. Rendkívül pozitívum az is, hogy egyelőre úgy tűnik, könnyű az ügymenet.