– Atyai örökség volt számomra a méhészkedés, csak kedvtelésből űztem egy jó darabig – merengett el a múlt évtizedein Nagy István. – Aztán édesapám kiöregedett a szakmából, valakinek a helyébe kellett lépni, ez lettem én. Elég észszerű dolog volt a pályamódosításom.
– Hosszú ideje van a kereskedelemben, nyilván jól csinálja.
– A városban talán én jöttem rá elsőként a rendszerváltáskor, hogy nem a nagy kereskedelmi hálózatokon keresztül kell értékesíteni, hanem közvetlenül megtalálni a fogyasztót. Az árrés e szempontból nagyon fontos. A 90-es évektől vagyok a Jókai tér szomszédságában, előtte a Hal téren volt az üzletem.
– Banális kérdés: mi a jó méz?
– Nyilván magyar! Nálunk, illetve Romániában, meg mondjuk Ukrajnában, a fogyasztás mértékéhez képest túltermelés van. A nyugati piacon sok százezer tonnára lenne igény, de ott, azon a tájon a mi 20 000 tonna feleslegünk meg csekélyke tétel. Ezért árasztotta el a bolthálózatokat a kínai kínálat.
– Mi a helyiek kedvence?
– Az akácot keresik, mert sokáig nem kristályosodik, folyós marad. Ezt követi a hárs meg a repce. Előbbi köhögéscsillapító hatású, utóbbi nem nagyon gerjeszti a gyomorsavtermelést. A vegyes méz sok összetevője szintén kedvező hatású.
– A kristályosodás minőségi gondot jelent?
– Éppen ellenkezőleg, az a valódi méz sajátossága! Csakhogy a kristályosodási idő sem mindegy, azt a szőlőcukor, illetve a gyümölcscukor aránya határozza meg. Azoktól függ, mikorra veszti el a fényét az aranysárga nedű. Langyos vízben, 45 Celsius-foknál nem melegebb hőkezeléssel ismét folyóssá tehető a termék, otthon is.
– Ezt a tanácsot könnyen megértik a törzsvevők?
– Egyáltalán nem, a magyar fogyasztók egyszerűen nem szeretik az értékesebb, de kevésbé vonzó állagú mézeket.
– Egyesek szerint a méhészek cukorral etetik a méheket.
– Ez téves közelítés. Valóban, ősszel úgynevezett cukoretetéssel táplálékot kapnak a kaptárlakók. De az soha nem lenne képes kristályosodni, tehát nem is méz, hanem cukorszirup.
– Akad sok törzsvásárlója?
– A méz bizalmi kérdés, nem árt, ha a vevő ismeri a termelő arcát, tudja kihez kötni. Sokan térnek vissza. A fejenként fogyasztás 40 dekagrammról felkúszott 80-ra országos szinten, évente. Ha még 100 dekagrammnyi növekvést elérnénk, úgy már nem kéne kivinnünk egy cseppet sem idegen piacra. Elég lenne, ha minden második ember a kávéját, teáját cukor helyett mézzel fogyasztaná.
– A vegykonyhák turpissága bizonyítható?
– Majd minden lépése kimutatható a laborokban. De gazdasági, politikai érdekek jelenleg mást kívánnak akár Brüsszelben, akár máshol. Mi hiába kérünk többet a kiváló portékánkért, ezt nehezen tudjuk elérni.
– A méhész nem sportszerűtlen, mikor elveszi a méhek eledelét?
– Egy szakembernek nem érdeke a rablás, hanem az észszerű tervezés. Csak annyit elvinni, ami nem hátrányos az állományra, ez az ágazat lényege.
Már régóta nem hobbiból méhészkedik
Bicskén, 1946-ban született Nagy István, apja tanítóként szolgált ott. A fővárosi Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szerzett villamosmérnöki diplomát. Felesége miatt költözött Pécsre, jó 45 éve. Előbb a Mecseken, majd Magyarsarlóson kezdett méhészkedni. Három gyermek apja, négy unokája van. Nem csak termelő, de boltos is, tanítja a fiatalokat a szakma alapjaira. Jelenleg 100-120 méhcsaláddal dolgozik, ez már nem a hobbi kategóriába tartozik. Egy méhfamília ára 30-40 000 forint, plusz a kaptár. Egy családban a királynőn, meg a heréken kívül évszaktól függően 20-60 ezer egyed él, télen kevesebb.