Kovács Béla és sorstársai emlékére tartottak ünnepi műsort a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából az egykori kisgazda politikusról elnevezett pécsi általános iskolában hétfőn. A megemlékezésen részt vett többek között Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője, Decsi István alpolgármester és Kovács Béla unokája is.
A műsoron az iskola tanulói idézték fel Kovács Béla Szovjetunióba hurcolásának történetét, sorstársai küzdelmét, és a diktatúra kiépülésének főbb pillanatait. Versekkel, előadásokkal emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól.
– Nekünk, pécsieknek boldognak kell lenni, hogy van egy olyan példaképünk Kovács Béla személyében, aki tudta, tetten érte, és a parlamentben fel is emlegette, amikor a kommunista elnyomás jeleit tapasztalta. Ezért kellett bűnhődnie. – mondta Hoppál Péter a megemlékezés végén tartott ünnepi beszédében. A fiatalokhoz szólva azt emelte ki, az egy különleges lehetőség, hogy ők már demokráciába, szabad Magyarországra születtek, és ezt az értéket meg kell őrizni.
A szabadság éltetése nemsokára az ő felelősségük lesz.
A műsort a hagyományokhoz híven koszorúzás zárta az iskola bejáratánál felállított emléktáblánál.
Határon túliak is megemlékeztek
Idén is megrendezik a Pécsi Kalandozások elnevezésű programsorozatot, amelynek évadnyitóját tartották hétfőn. A Kosztolányi Dezső Céltársulás szervezésében megvalósuló program célja, hogy a határon túli diákok érkezhetnek Pécsre, hogy megtekintsék a város és kiemelten a Zsolnay Negyed nevezetességeit. A tanulókat, ha erre lehetőség van, valamilyen emléknaphoz kötődően hívják meg a városba. Ezért esett a választás február 25-re, a kommunizmus áldozatainak emléknapjára. A fiatalok így nemcsak a Zsolnay Negyedet, hanem a Kovács Béla Emlékházat is megtekintették, ahol dr. Őri László alpolgármester köszöntötte őket.