Drámai bejelentést tett Facebook-oldalán szombaton este Csorbai Ferenc, Mohács polgármestere – írja a Mohácsi Újság.hu. Közlése szerint egy mohácsi személynél beigazolódott a koronavírus-fertőzés gyanúja, egy másik embert pedig a fertőzés gyanújával szállították kórházba.
Az igazolt fertőzéssel kezelt beteg több mint száz emberrel találkozott az elmúlt két hét során, ezért a városban akár helyi karantént is elrendelhetnek.
„Tisztelt mohácsi polgárok!
Számos alternatív kommunikációs csatornát kínáló világunkban a hírek, velük együtt a rém- és álhírek is gyorsan terjednek. A város mindenegyes lakosáért őszinte felelősséget érző polgármesterként ezért tartom fontosnak, hogy Önök elé álljak, és személyesen jelentsem be, azt, amiről tudtuk, nem lesz elkerülhető: Mohácson is megjelent az új koronavírus.
Ebben a percben egy megerősített, pozitív esetről van információnk. Városunk úgynevezett coronaria gócponttá vált, a fertőzött személynek hivatalos értesüléseink szerint ugyanis az elmúlt két hétben a százat meghaladó számú kontaktja volt.
Ma délelőtt egy idős hölgyet is koronavírus gyanújával Mohácsról Pécsre szállítottak, és jelenleg lélegeztető gépre kötve az intenzív osztályon ápolják.
Ilyen méretű kontaktálódás esetén a járványügyi tapasztalatok alapján hirtelen nagyszámú megbetegedés várható, akár helyi karantén elrendelésére is sor kerülhet. Dr. Csizmadia Csaba főigazgató úr arról tájékoztatott, hogy a Mohácsi Kórház felkészült a betegellátásra.
Amint azt már többször hangoztattuk, az egyén személyes felelőssége, a társadalmi felelősségvállalás nagymértékben járulhat hozzá a vírus terjedésének lassításához, megakadályozásához.
Több száz, ma még tünetmentes vírushordozó jár közöttünk Mohácson, ami azt jelenti, hogy minden mohácsi lakost potenciális vírus hordozónak kell tekinteni.
Ezért mindenkit a legnyomatékosabban arra szólítok fel, hogy maradjon otthon, illetve, hogy csak a leghalaszthatatlanabb esetekben hagyja el otthonát, akkor is csak egy-egy fő intézze az olyan ügyeket, mint például a bevásárlás. Más területeken térjenek át a telefonos vagy elektronikus ügyintézésre.
Kerüljük a személyes találkozásokat, viseljünk maszkot és kesztyűt.
Figyeljünk továbbra is fokozottan a higiéniai szabályok betartására, mert ezzel is életeket menthetünk.
Kérem, őrizzék meg higgadtságukat. Pánikra semmi ok. Összehangolt szakmai munka folyik, melynek reményeink szerint meglesz az eredménye.
Tudjuk és tesszük a dolgunkat. Vigyázzunk egymásra!”