– Milyennek látta a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetőjeként az elmúlt évet?
– Ha néhány szóban kell összegeznem: izgalmasnak és tartalmasnak. A tavalyi év az egész ország életében fontos volt, hiszen tavasszal országgyűlési választások zajlottak. Ez a hivatalt, illetve a személyemet annyiban érintette, hogy az új kormány megalakulását követően a miniszterelnök úrtól ismét megbízást kaptam a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetésére, amelyet örömmel vállaltam. Annál is inkább, mert ez az év számos kihívást, illetve lehetőséget tartogatott a kormányhivatalok számára. Szerettük volna folytatni azt a munkát, melyet a közigazgatás megújítása kapcsán a hatékonyabb feladatellátás érdekében elkezdtünk.
– Mit jelent ez a hatékonyság a számok nyelvén? Valóban egyszerűbb, gyorsabb lett például az ügyintézés?
– A baranyai kormányablakokban az elmúlt évben átlagosan 12 perc volt a várakozási idő. Ez – még nemzetközi, európai viszonylatban is – nagyon kedvező szám. A kormányablakok létrehozásával és folyamatos fejlesztésével nagyon sokat javult az ügyintézés színvonala. Ehhez természetesen számos tényező járult hozzá: a bürokráciacsökkentés mellett, az ügyintézők rendszeres képzése, az informatikai háttér javítása, az épületek, az eszközpark folyamatos megújítása. Ennek köszönhetően ma már bármelyik vidéki kormányablakban ugyanolyan minőségű szolgáltatást kapnak az ügyfelek, mint a fővárosban.
– Ehhez hozzájárulhatott, hogy tavaly novemberben Baranya megyében is elindult a kormányablakbusz. Milyenek az ezzel kapcsolatos első tapasztalatok?
– A kormányablakbusz mindenütt népszerű, hiszen közelebb viszi az állam által nyújtott szolgáltatásokat az emberekhez. Ez különösen a kistelepüléseken élőknek jelent nagy segítséget. Baranyában nagyon sok olyan kis falu van, ahonnan még a járási hivatalokba sem egyszerű eljutni. Ezt a problémát orvosolja ez a mobilizált ügyfélszolgálat, ahol ugyanazokat az ügyeket lehet intézni, mint a kormányablakokban. A busszal az év utolsó két hónapjában 28 baranyai települést kerestünk fel, és az ott élőknek összesen közel kétszáz ügyben tudtunk segíteni.
– A kormányablakbusz-program mellett több olyan kormányzati törekvésről is hallani, amelyekkel a vidéken élőket támogatják. Mit érdemes tudni ezekről?
– Fontosnak tartjuk, hogy ha Magyarországon valaki vidéken születik, és ott szeretné élni az életét, akkor ne érezze, hogy nehezebben boldogul, mintha városi lenne. A kormány által indított Magyar falu programnak – az otthonteremtés támogatásától, a közösségi terek fejlesztésén át, az óvodák, bölcsődék létrehozásáig – számos eleme van. Valamennyi azt a célt szolgálja, hogy a magyar falvakban ugyanolyan minőségű életet lehessen élni és ugyanolyan szolgáltatásokat lehessen elérni, mint egy városban. A kormányzat alapvető célja, hogy Magyarország – a magyar vidékkel együtt – Európa egyik legélhetőbb országává váljon 2030-ra.
– Az élhető Magyarországhoz a munkahelyek biztonsága, a kedvező munkaerőpiaci helyzet is hozzátartozik. Mit gondol erről?
– Az eredmények láttán nincs okunk panaszra. 2010-ben a foglalkoztatással kapcsolatban a kormány két fontos ígéretet tett. Az egyik az volt, hogy aki Magyarországon dolgozni szeretne, az ezt megteheti, talál majd munkát. A másik, hogy aki többet dolgozik, az többet is fog keresni, jobban fog élni. Ma 2010-hez képest közel 1 millió emberrel több dolgozik. Nálunk Baranyában közel 30 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. A munkaerőpiacon azt látjuk, hogy a vállalkozások, cégek keresik a jó munkaerőt, és hajlandók is megfizetni. A közfoglalkoztatottak közül is egyre többen tudnak átlépni az elsődleges munkaerőpiacra, ahol magasabb bérért dolgozhatnak. Azok számára pedig, akik továbbra sem találják a helyüket a munkaerőpiacon vagy jelenleg nem alkalmasak munkavégzésre, a Kormányhivatal is számos képzési, szolgáltatási lehetőséget kínál.
Az összefogás a térség fejlődésének fontos záloga
A Baranya Megyei Kormányhivatal – a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve – „Találjuk ki Baranyát!” címmel szervezett szakmai fórumot 2018. végén. Az eseményen az Egyetem által készített, „Fokozatváltás a dél-dunántúli régióban” című tanulmányról egyeztettek a résztvevők. Mint azt dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott elmondta, a rendezvény célja az volt, hogy minél több szereplő, minél több szempontból tekintse át, egészítse ki az egyetem által megfogalmazott fejlesztéspolitikai célokat és irányokat. Ez ugyanis a garanciája annak, hogy a stratégiai dokumentumban leírtak megvalósulhassanak, és valódi eredményeket, vonzó jövőképet tudjon felmutatni a térség. Az egyeztetések, a közös gondolkodás nem ért véget, a résztvevők további eszmecseréket terveznek az idei évben is.