A baloldali pécsi közösségi csoportokban, fórumokon is megindult az adok-kapok, a baloldallal szimpatizáló művészek, illetve aktivisták is már előre megkérdőjelezik a döntést, amit kedden hozhat meg a városi közgyűlés.
Úgy tudjuk, hogy magasabb szinteken is komoly konfliktus alakult ki, a városházán sem feltétlenül tapsoltak az ötletnek, ami vélhetően elsősorban Bleszity és Péterffy közötti remek kapcsolatnak köszönhető. Lapunk úgy tudja, hogy a kormánypártisággal egyáltalán nem vádolható, a másik két, humán területről érkező jelölt – pécsi egyetem kommunikációs tanszékének adjunktusa, Doboviczki Attila és a Szabadkikötő nevű hely létrehozója, Szuhay Márton – mellett is többen lobbiztak a baloldalon. A városvezetésnek pedig nem véletlenül jött az az ötlete, hogy Művészeti Tanácsot hozzanak létre az ügyvezető mellett, így vennék el az élét ugyanis a baloldali értelmiség kritikájának.
Bognár László, a kulturális bizottság tagja (Fidesz) azt mondta, hogy várhatóan csak közvetlenül a közgyűlés előtt tárgyalnak majd a kérdésről, mindenesetre meglátása szerint meglehetősen kaotikus a helyzet az igazgatói poszt pályázata körül.
A kultúráért felelős alpolgármester, Bognár Szilvia (DK) azt mondta, hogy a ZSÖK több szempontból is emblematikus kulturális szervezet: felidézi, hogy az EKF-cím birtokosa volt Pécs; emlékeztetett arra, a döntéshozók felelőssége, hogy a kultúra és szereplői szárnyalhassanak szabadon; a szervezet működtetése kizárólag önkormányzati támogatásból nem tud megvalósulni, így a kormánnyal való párbeszéd és együttműködés terepe; a szervezet és vezetője újabb attrakciók megvalósításának a kulcsa. Ezek fényében úgy véli, hogy „profilt” keresnek, aki ismeri a vállalás súlyát, a kulturális szférát, alkalmas és felkészült a párbeszédre, ami segíti a ZSÖK életképes jövőképének megvalósítását.