Pécsett, az egyik uránvárosi nagyáruház parkolójába már december elején megérkeztek a fenyőfák. Kisebbek, nagyobbak, cserepesek és vágottak vannak a kínálatban, és a vásárlók is egyre sűrűbben érkeznek. Amikor szombat délután ott jártunk, éppen egy fiatal pár nézelődött a fenyők között, ahogy mesélték, ez lesz az első közös karácsonyfájuk.
Az árus eközben elmondta, hogy eddig még nem volt nagy érdeklődés, a legtöbb vásárlóra az ünnep előtti utolsó napokban számítanak. Azt azonban hozzátette, hogy a cserepes fenyők nagy része már elkelt, a vágottakért jönnek később. Hozzájuk leginkább olyan vevők járnak, akik már évek óta ott veszik meg a fát, rájuk idén is számítanak, ezért nem hoztak idén sem kevesebb fenyőt, mint tavaly.
A belvárosban is megnéztük, mi a helyzet, és az tapasztaltuk, hogy a megszokott helyeken már megjelentek az árusok. Elkezdték a kipakolást a vásárcsarnoknál, a Bajcsy-Zsilinszky és Nagy Lajos király útja sarkán, a vásártéren és a Mártírok útján is. Utóbbi helyen szintén szóba elegyedtünk az eladókkal, akik december 11-én érkeztek meg. Ahogy mondták, gondolkodtak azon, hogy több fát hoznak, hiszen hallották, hogy sok termelő a vírushelyzet miatt idén nem jön, de végül amellett döntöttek, hogy nagyjából annyival készülnek, mint tavaly. Hosszú évek óta árulnak ők is, így tapasztalatból tudják, hogy 20-a után kell számítaniuk a nagy rohamra.
Idén nem emeltek árat az eladók
Bár sokan azt jósolták, hogy a járvány miatt emelkedni fog a fenyő ára, mindkét helyen ahol jártunk, a tavalyi árakkal kalkuláltak az eladók. Nordmann-, luc- és ezüstfenyőt kínálnak a legtöbb helyen, a népszerűségük is ennek a sorrendnek megfelelő. A fa ára a méretétől és fajtájától függ, a kisebb, egy méter körüli lucért háromezer forintot kérnek, a legdrágább pedig hatezer forint körül van. Az ezüst- és a Nordmann-fenyő nagyjából egy árban van, hétezer forintnál kezdődnek, de a méretesebb darabokért már 14–15 ezer forintot is elkérhetnek. Ahogy az egyik árus is mondta, a földlabdás fák népszerűek, ők kilencezer forintért kínálják darabját, de megfelelő gondozás mellett több évet is kibír.
Hűvös helyen sokáig bírja a tűlevelű
Még mindig kevés tehát az olyan vevő, aki ne várna az utolsó napokig a vásárlással, pedig ez nem biztos, hogy jó taktika. Frissebb vágás már úgysem lesz, és minél későbbre halasztjuk a vásárlást, annál kisebb lesz a választék. Amennyiben tehát hűvös helyre tudjuk rakni a fát, és még vizet is adunk neki, akkor érdemes már most kiválasztani a nekünk tetsző fenyőt. A földlabdás fával még gondosabban kell bánni, azt az utolsó pillanatig tartsuk az erkélyen vagy a garázsban. A szobában se rakjuk a radiátor mellé, inkább az ablak mellett nézzük ki a helyét. A meleg lakásban ne töltsön sok időt, pár nap után mehet vissza egy hűvös helyre, ezután pedig el is ültethetjük a kertben.