Jó hír: még sincs koronavírusos beteg Pécsváradon!
Zádori csütörtök esti bejelentését követően alig 12 óra telt el. Pécsvárad polgármestere akkor azt mondta, hogy van egy hölgy, aki rosszul van és koronavírusos. Most viszont azt jelentette be: kicsit utánanéztek ennek a történetnek, mivel papíralapon kaptak információt. Most, hogy megnézették a hölgy papírjait kiderült, hogy első tesztje negatív lett. Zádori hozzátette: persze a második tesztet meg kell várni, hogy minden gyanút ki tudjanak küszöbölni.
Magyarázat:
Azokon a dokumentumokon, ami a polgármesterhez érkezett az volt, hogy fertőző – mondta Zádori. A polgármester hangsúlyozta, hogy még három felkiáltójel is volt a szó után. Zádori ezután tette a bejelentést az interneten – amit több ezren láttak-, hogy koronavírusos beteg van Pécsváradon.
Azóta tájékozódott több helyről is
Zádori a legújabb bejelentkezésében közölte azt is, hogy a csütörtök esti nyilatkozata után több kollégával is beszélt, akik figyelik a hölgyet és megerősítették abban, hogy lehet adminisztratív hiba történt.
„Kicsit nem baj, mert láttam reakciókat és Pécsvárad hozzáállását és ebből tudunk építkezni”
Zádori kijelentette: a hölgy jelen pillanatban egészséges. És ez a legfontosabb. Zádori ugyanakkor azt mondta: „kicsit nem baj, mert láttam reakciókat és Pécsvárad hozzáállását és ebből tudunk építkezni”
Nem akart félrevezetni
Zádori hangsúlyozta: nem akart senkit félrevezetni és a papírok alapján járt el. Ő pedig nem kérdőjelezheti meg a papírok tartalmát. De ezek után azért megfontoltabb lesz és ránézet a leletekre is – jelentette be. A polgármester azonban bejelentkezésének ezen a pontján megint hangsúlyozta, hogy a hölgy beteg és nem érzi magát jól, valamint olyan tüneteket produkál, ami megegyezik a koronavírus főbb tüneteivel. Ugyanakkor az első lelet negatív és ez a lényeg.
Mohácson is ez történt
Pár napja Mohács jelenlegi polgármesteréről derült ki, hogy álhírt terjesztett. Csorbai Ferenc úgynevezett „coronaria gócpontot” emlegetett egyik bejelentésében. Müller Cecília országos tisztifőorvos azonban cáfolta az állítást. Mohács polgármesterét álhírek terjesztése miatt feljelentették.