Amint arról beszámoltunk, a Bus & Coach Trade BV képviseletében eljáró ügyvéd, dr. Keller Ágnes kérelmet terjesztett elő a Pécsi Törvényszéken a Tüke Busz Zrt. fizetésképtelenségének megállapítása és felszámolásának elrendelése iránt. A felszámolási eljárásban a holland cég 77.377 euró összegű tőkekövetelést és ennek késedelmi kamatait, összesen 94.844,20 eurót (mintegy 32 millió forintot) érvényesít a Tüke Busz Zrt.-vel szemben.
Dr. Keller Ágnes akkor közölte azt is, hogy a Tüke korábban elismerte a tartozás tényét Gelencsér Gyula által, azonban azt többszöri felszólítás ellenére sem fizette ki. Sőt, azóta sem.
Keller Ágnes arról tájékoztatta lapunkat, hogy a fizetési felszólítására a napokban kapott választ a Tüke Busztól: „A 2020. február 03-án kelt felszólító levelével kapcsolatban kérem, hogy képviseleti jogát hitelt érdemlően alátámasztani szíveskedjen, tekintettel arra, hogy a leveléhez csatolt ügyvédi meghatalmazás nem tartalmazza a fizetési felszólításra vonatkozó képviseletet, az kizárólag a felszámolási eljárás kezdeményezésére vonatkozik.”
Az ügyvéd válaszában felhívta a Tüke Busz Zrt. figyelmét arra, hogy a levelükben foglaltakkal ellentétben megbízatása kiterjed a felszámolási eljárást megelőző fizetési felszólításra is.
Tájékoztatta továbbá a Tüke Busz Zrt.-t arról is, hogy mivel mindeddig utolsó levelükben sem vitatták, hogy a 94.844,20 euró összegű tartozásuk fennáll, így ezt tartozásuk ismételt elismerésének tekinti.
Az ügyvéd továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a Tüke levelén nyomtatottan aláíróként Gelencsér Gyula szerepel a Tüke Busz Zrt. cégneve fölött, azonban a levélen ténylegesen nem Gelencsér Gyula aláírása szerepel.
Érdeklődésünkre dr. Keller Éva kifejtette: a levélen szereplő aláírás nem azonos Gelencsér Gyula más iratokon szereplő aláírásával írásképileg. Mivel három cégnyilvántartásba bejegyzett törvényes képviselője van a Tüke Busz Zrt.-nek, és írásképük alapján a levélen lévő aláírások nem is hasonlítanak megítélése szerint egyikük aláírására sem, ezért véleménye szerint két olyan személy írta alá a levelet, aki a Tüke Busz Zrt. cégjegyzésére nem jogosult.
Megkerestük a Tüke Buszt, hogy az ügyvéd a felszámolási eljárás megindításáról küldött levelére válaszul miért nem vitatták a tartozás tényét, ha szerintük az nem áll fent, s azzal kapcsolatosan is állásfoglalást kértünk, hogy a válaszlevelük szerintük cégszerűen aláírt levélnek minősül-e.
Íme a válaszuk: „A Tüke Busz Zrt. továbbra is azon az állásponton van, hogy a holland, Bus & Coach Trade BV cég által korábban kiállított valamennyi számla pénzügyileg rendezett. Ez számlákkal és bankszámlakivonatokkal alátámaszthatóan dokumentált. Tekintettel arra, hogy dr. Keller Ágnes ügyvédnő az általa hivatkozott fizetési felszólítás kapcsán szabályos felszólításunk ellenére sem igazolta megfelelően képviseleti jogosultságát arra vonatkozóan, hogy a Bus & Coach Trade BV képviseletében a Tüke Busz Zrt. előtt eljárhat, így az általa elmondottakra társaságunknak nem áll módjában a sajtón keresztül reflektálni.”