– Jól látom, hogy nagyon emlékeztet a sorsa Csontváry Kosztka Tivadaréra?
– Kedvem lenne megölelni magát. Ugyanis éppen tegnap jutott eszembe ez a hasonlóság, és sokkal több a közös pont mint gondolná.
– Azért idézzen fel egy-kettőt!
– Magam is jóval negyven év fölött kezdtem el hivatalosan alkotni és előtte mindketten iparosok voltunk. Ő szinte éhen halt, az én hásságyi műhelyemet és lakhelyemet illetően pedig most kritikus a helyzet.
– Gépészmérnök volt. A fafaragással a tervszerűség, a végtermék hasznossága közös pont.
– Tovább mennék, a célszerszámokat a mai napig magam készítem.
– A természet pedig adja hozzá az alapanyagot?
– Ennél sokkal többről van szó. Mindig aszerint ténykedem, amit a fa erezete, mérete, arányai, vagy amit a gyökerek formája megenged. Nem hasítok bele soha semmit erőszakosan a fába, idomulunk, egymást alakítjuk kölcsönösen. Így pedig minden alkotásom hihetetlenül sok munkaóra eredménye.
– A Tudásközpontban az „Újjászületés” műve, egy több mázsás pihenő. Az meddig készült?
– Legalább 1200 órát formáltam, ez közel két hónap. Életem egyik fő műve, rengeteg ötletet, különleges lényt formáltam meg benne. Most viszont nem túl szerencsés helyen áll.
– Miért mi a gond vele?
– Hogy nem lehet körbejárni, eldugott helyen van a kaptár tövében. Inkább útban van, mintsem műtárgyként funkcionál. Itt jegyzem meg, máig az én tulajdonom, és életmentő is lehet most számomra az ára.
– Miért, miben segíthetne ez a hásságyi műhelyét illetően?
– Gépeimet, szerszámaimat, egész életteremet új, természetközeli helyre telepíteném, mielőtt tönkremegy minden. Ehhez jó indító erő lehetne. Mert nekem, mint a Népművészet Mestere a magyar kulturális örökség képviselőjeként még évtizedekre vannak új terveim.
– A természetnek miért van ekkora szerepe a műveiben?
– Én reggel úgy indítom a napot, hogy a nedves füvön körbefutom többször a területemet. Étkezni is csak természetes dolgokat fogyasztok, és a munka is csak akkor halad, ha átjár a természet. Enélkül nincs ihletem és erőm semmihez.
Gépészből lett fafaragó mester
Szentkereszti István 1944-ben született Pécsett. Az Ágoston téri általánosba járt, gépészként érettségizett a Zipernowsky Technikumban, a Bánki Donát Műszaki Főiskolán diplomázott gépgyártás-technológusként. Az uránbánya Ércdúsító üzemében kezdte a munkát, később a Sopianae Gépgyárba került. Az Orfűi Műhelyben ismerkedett meg a fafaragással, 45 évesen készítette első önálló alkotását. Számtalan díjat nyert, a legmagasabb elismerést, a Kapoli Antal Emlékdíjat is megkapta a népi iparművész és a Népművészet Mestere címet is elnyerte. Két fia – István 52, Péter 43 éves – és két unokája van.