A téli, olykor kiszámíthatatlan közlekedési viszonyok miatt érdemes több időt szánni az utazásra szombaton – figyelmeztette a középiskolai felvételire készülő diákokat és szüleiket az Oktatási Hivatal. Tájékoztatójukban kiemelték: javasolt a vizsgahelyszín megközelítését alaposan átgondolni és több időt szánni rá, ugyanis a január 24-én 14 órakor kezdődő pótló írásbelin csak alapos indokkal lehet részt venni. Vizsgaismétlésre nincs lehetőség, minden tanuló csak egyszer írhatja meg a központi írásbeli vizsgát.
A feladatlapokat szombat reggel tíz órakor kapják kézhez a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. A tanulók magyar nyelvből és matematikából is vizsgáznak. Mindkét tárgy esetén a kitöltésére 45 perc áll rendelkezésre. Mindegyik vizsga tíz feladatból áll, amellyel tárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek. A két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartanak.
Diákigazolvány vagy személyi igazolvány mindenképpen kell, hogy legyen a tanulóknál a vizsga napján. A matematika feladatsornál a rajzokat ceruzával, a többi feladatrészt pedig tollal kell írniuk. Ezenkívül használhatnak vonalzót, körzőt, szögmérőt, de számológépet nem. A magyar nyelvi feladatlapnál pedig nem használhatnak segédeszközt.
A feladatlapokat készítő bizottságok a Nemzeti alaptanterv alapján állítják össze a teszteket. Munkájukban alapelv, hogy nem részesítik előnyben egyik jelenleg forgalomban lévő tankönyvcsalád anyagát sem. Azzal is számolnak, hogy az egyes iskolákban a tananyag feldolgozása nem egyforma ütemű, ezért a feladatlapok elsősorban az adott évfolyamot megelőző évfolyamok tematikus anyagára építenek.
A vizsgát szervező középiskola igazgatója a vizsgázókat az iskola honlapján, valamint az írásbeli vizsga megkezdése előtt a helyszínen tájékoztatja arról, hogy hol és mikor tekinthetik meg az iskola által kiértékelt dolgozataikat, és három héten belül (tehát február 7-ig) minden vizsgázót tájékoztatnak az eredményekről.
Duplán előnyükre válhatnak az iskolai előkészítők
Az utóbbi években szinte iparág épült a középiskolai felvételire, Baranya megyében is előkészítőket hirdettek a középiskolák, oktatási centrumok, és magántanárok. A legtöbb előkészítő 10–12 hetes, ezek egy része az írásbeli felvételiig tart, de olyan is akad, amit az intézmények a szóbeliig hirdetnek meg. A gimnáziumok felkészítői általában ingyenesek, és ezek a diákok számára több szempontból is jövedelmezőek lehetnek. Sok középiskolában előnyben részesítik felvételkor azokat a tanulókat, akik az ő intézményükben jártak előkészítőre, a több hetes képzés alatt a diák már megismeri jövőbeni iskoláját, és tanárait, barátságot köthet majdani osztálytársaival.