Hétfőtől a vendéglátóhelyeken is kötelezővé tették a maszkhasználatot, a kormány tájékoztatása szerint az éttermekben a vendégek kötelesek maszkot viselni, kivéve, amíg az italt és az ételt elfogyasztják. Az ebédidő kezdetétől tettünk egy kört Pécs belvárosában: hol, milyen módon tartják, tartatják be az új előírást, ugyanis – mint kiderült – az üzemeltetők és a járókelők is többféleképpen értelmezték a szabályozást.
Elsőként a Palatinus Étterembe tértünk be, ahol megérkezésünkkor két-három asztalnál ültek, de percekkel később folyamatosan érkeztek a vendégek. Szilágyi László étteremvezető elmondta, eddigi tapasztalatok szerint mindenki maszkban lép az étterembe, senkit sem kellett az új szabályozásra emlékeztetni, a bejárat előtt a vendégek felveszik a szájmaszkot és legtöbb esetben csak akkor veszik le, amikor megkapják a levest. Abszolút jól alkalmazkodnak a változáshoz a vendégeik, helyesen is hordják a maszkot. A Király utcán végigsétálva is azt láttuk, hogy a vendégek már a bejárat előtt felteszik a szájmaszkot és csak úgy lépnek a zárt részekbe. A teraszon ülő vendégek jó része is viselt védőeszközt, de volt több olyan asztaltársaság is, akik maszk nélkül beszélgettek. A magyar közlönyben és a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalon leírtak szerint ők is helyesen jártak el, hiszen az asztalnál már levehető. Az Aranygaluska Étteremben is körülnéztünk, itt a kiszolgálópultnál egytől egyig mindenki az arcát maszk takarta.
Az elmúlt hetek szigorításai egyébként meglátszódtak a vendéglátóhelyek forgalmán, a rendezvények drasztikusan lecsökkentek, illetve a nyári forgalom is megcsappant, és nemcsak a szezon vége látszik a vendégek számán, hanem az is, hogy egyre kevésbé lehet lázadni a jogkövetés ellen, az ugyanis már az üzemeltetőnek is okozhat komoly kárt. Többen módosítottak a nyitvatartáson, de akad olyan étterem is, amelyik újra az elviteles, kiszállítós profilra váltott át.
Az asztaloknál ülve már nem kell
A rendeletet egyébként többféleképpen értelmezték az általunk megkérdezettek is, ugyanis volt, aki szerint csak akkor vehető le a maszk, amikor megérkezik az első fogás. A szabályozás szerint viszont addig kell maszkot viselni, amíg az asztalhoz érünk, vagy onnan felállva mosdóba megyünk, de levehető a maszk az asztalnál ülve. Olyan vendéglátóhelyeken, büfékben, szórakozóhelyeken, ahol állva, illetve bárpultnál fogyaszt valaki ételt, vagy italt kizárólag a fogyasztás időtartamára leveheti a maszkot, de ha csak beszélget éppen, akkor viselnie kell. Emellett továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, taxikban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, az ügyfélfogadási irodákban, a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is. A maszkviselésre vonatkozó szabályok betartatását a rendőrség is ellenőrizheti, és az üzletet, vendéglátóhelyet, ahol nem tartják be, bezárattathatja.