Jóllehet csak nemrég köszöntött be az igazi nyári idő, máris itt az ideje a tűzifa beszerzésének. A nyáron megvásárolt fa ugyanis, mire szükség lesz rá, kiszárad, ami sokkal jobb fűtőértéket, ezáltal jelentős megtakarítást eredményez. – Aki száraz fával fűt, akár 30 százalékot is spórolhat a fűtési költségekből – hívják fel a figyelmet a szakemberek.
Az újságokban a tűzifát kínáló hirdetések is egyre sokasodnak – fontos tudni, hogy a jogszabályi előírások szerint az értékesítőknek be kell jelentkezniük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági nyilvántartásába, és a hirdetésekben fel kell tüntetniük a hivatal által kiadott ún. EUTR technikai azonosítószámukat, amelynek ismeretében az esetleges panaszok is könnyebben érvényesíthetők. Az EUTR-azonosítószám valódisága leellenőrizhető a Nébih honlapján.
A hivatal egyúttal azt javasolja, hogy ha a vevő számára ismeretlen fafajú tüzelőt kínálnak, vásárlás előtt mindenképp kérje ki szakember véleményét. Javasolt köbméterben mérve, térfogatra vásárolni, így könnyebben ellenőrizhető a fa mennyisége, víztartalma pedig azt nem befolyásolja. Aki mégis tömegre vásárol, figyeljen arra, hogy csak hitelesített mérlegen mért, mérlegjegy, vagy más, mérlegelést hitelesítő dokumentum alapján kiállított számla birtokában fizessen!
A Nébih egyben felhívja a figyelmet arra, hogy csak olyan számlaképes értékesítőtől vásároljunk, aki a termékre vonatkozó adatokkal ellátott szállítójegyet és tűzifavásárlási tájékoztatót is biztosít.
Online piactér
A jogszerűen működő erdőgazdálkodók, földhasználók és a faanyagkereskedelmi-lánc szereplőinek támogatása érdekében a Nébih EUTR részlege online piacteret fejlesztett. A „Tűzifát okosan” rendszerben az érintett tűzifa-értékesítők „feladhatják” hirdetéseiket, a vásárlók pedig regisztráció nélkül kereshetnek az ajánlatok között. A felület hatékonyan segítheti a vásárlók és a tisztességes termelők, kereskedők egymásra találását.