Ki gondolta volna, hogy mennyi veszélynek vannak kitéve vonuló madaraink. Nemcsak a szeszélyes időjárással kell megküzdeniük, hanem Afrikában sportvadászat indult, főleg Libanonban, hogy ki mennyi gólyát tud elejteni. Voltak olyan területek az országban, ahol húsz-harminc méterenként álltak vadászok, akik sortűzzel várták a vonuló madarakat. Később mosolygós arccal fotózkodtak a 20-30 lelőtt madár felett, és boldogan posztolták felvételeiket a közösségi oldalaikon.
– Ami Afrikában folyik, az katasztrófa. A kisebb madarakat lelövik és megeszik, míg a nagyobbakra kedvtelésből vadásznak. Libanonban egyszerűen gólyamészárlás folyik – mondta el lapunknak Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportjának alelnöke. – Ha ezt megúszták, akkor még az időjárás okozhat kellemetlen meglepetéseket. Tavaly elhúzódott a gólyák tavaszi vonulása. Március közepén, ahogy elindultak visszafelé, a Balkán felett hidegfrontba repültek bele. Volt olyan felvétel, hogy félig megfagyott gólyákat mentettek – tette hozzá.
Az első tapasztalatok szerint a gólyák idén szép számmal megérkeztek a megyébe. Az elsőt március 11-én látták átrepülni Hidas felett. Jelentősebb beáramlásuk március 17. és 22. között zajlott. Az Ormánságtól a Hegyhátig majdnem minden településen látták őket.
– Ha ilyen jó ütemben tudnak visszaérkezni, és ha elkapnak egy jó délkeleti szelet, akkor a Boszporusztól két-három nap alatt fel tudnak vitorlázni a gólyák hazánkba és április közepére a gólyák nagyobb része visszatérhet – mondta Bank László.
Fészektartóval várják a madarakat
Korábban összesen 4199 ilyen eszközt telepítettek, idén tavaszra újabb 144 került fel az oszlopokra az energiacég jóvoltából az országban. Emellett, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban 161 pontos madárvédelmi beavatkozássorozat valósult meg, a Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenc tájegységében is dolgoznak az E.ON munkatársai a madarak biztonságáért. Egy pályázat segítségével az E.ON emberei a síkban elhelyezett kereszttartókat cserélik ki háromszög elrendezésű tartókra, amelyekre a madarak kevésbé tudnak ráülni vagy beszorulni.