– Ki a színpadmester?
– A színpadmester az, aki a szerződéskötés után a színpadi megszólalásig „atyáskodik” a koncertek felett. Egyfajta technikai rendező, aki egyben figyel a műsor menetrendjére, hogy időben történjen minden és teljesüljenek az előre egyeztetett feltételek. Mindehhez a rutint olyan rendezvényeken szereztem, mint a PEN, a FEZEN, a Művészetek Völgye, a Fishing on Orfű, a Rockmaratonon, a Szegedi Ifjúsági Napok vagy a Budapest Music Expo.
– Káptalan Kert már tavaly is volt, de jól tudom, hogy most indul be igazán a szekér?
– A múlt évben összesen négy koncert volt a Káptalan Kertben, most viszont egész nyáron minden hétvégén tele lesz a színpad. A színházi játékok kéthetes időszakát leszámítva július 3-tól szeptember végéig közel húsz koncertet szervezünk.
– Emeljen ki néhány bandát!
– Szinte minden péntek és szombat este lesznek koncertek. Augusztusig többek között jön a Margaret Island, a HoneyBeast, a Follow The Flow, a Vad Fruttik és a Wellhello, majd szeptemberben velünk lesz a Leander Kills. Októbertől pedig reményeink szerint minden megy majd tovább a maga útján a Pécsi Estben.
– Nem lesz ez túl hangos a belváros kellős közepén?
– Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy az összes koncert elindul legkésőbb este nyolckor és 22 órára vége mindennek, még az italkimérésnek is. Plusz a koncerthelyszín nem lesz beszékezve, mindenki kényelmesen elfér, annál is inkább, mert a személyzettel együtt maximum ötszáz főt tudunk beengedni.
– Említette a klubesteket is. Rentábilis oda időnként világsztárokat is meghívni?
– Anyagilag nem mindig az, de nem szeretnénk egyetlen jó lehetőséget sem kihagyni, másrészről van ennek egyfajta kultúrmisszió jellege is. Szeretnénk mindig valami újat és izgalmasat mutatni a közönségnek. S tudni kell, hogy ez „szerelemmunka”, ezért sohasem teherként vagy nyűgként éljük meg a koncerteket.
A „viharsarokban” nőtt fel
Darvasi Tamás Líviusz 1986-ban született Orosházán. Mezőhegyesen nőtt fel, Makón járt gimnáziumba, majd Szegeden diplomázott kommunikáció és médiatudomány mesterszakon. A Szegedi Szabadtéri Játékoknál kezdte a munkát, de mellette undergroundkoncerteket is szervezett különböző klubokban. A Szegedi Nemzeti Színháznál dolgozott több mint 3 évig. Hivatalosan másfél éve a Pécsi Est Café csapatának tagja, ugyanakkor öt éve aktív színpadmester Pécsett, Szegedről ingázik ide. Tanít a Metropolitan Egyetem hódmezővásárhelyi campusán. Felesége, Darvasiné Klam Helga munkaügyi jogász.