Az önkormányzat egy éve határozott arról, hogy a Janus Pannonius Múzeum Természettörténeti Osztályának helyet biztosító Szabadság úti épület funkcióját megváltoztatja és azt a Mecsek Táncegyüttes Egyesület részére haszonbérbe adja azért, hogy ott Néptánc és Népzene Házát hozzanak létre. Júniusban pedig már arról számolt be a város önkormányzata, hogy a Természettörténeti Osztály elhelyezésének érdekében a múzeum igazgatója megegyezett a Baranya Megyei Kormányhivatallal, ezért a Széchenyi téren kaphat helyet az új állandó természettudományi kiállítás.
A költözés el is indult, de úgy tűnik, a balliberális városvezetés a fejlesztést megakasztotta, holott a táncegyüttes még pályázati pénzt is nyert a népzenei ház kialakítására – tudtuk meg Bognár László fideszes önkormányzati képviselőtől. A politikus hozzátette: a városvezetés vissza akarja költöztetni a korábbi helyére a múzeumot, és állítólag úgy adtak utasítást a múzeumnak a Szabadság úti ingatlanba való visszaköltöztetésre, hogy ezzel szemben egy korábban már elfogadott önkormányzati határozat állt. Az idén 65 éves Mecsek Táncegyüttesről szólva elmondta, a szervezet idén önkormányzati támogatást sem kapott, holott korábban ezt is megadták a kulturális egyesületnek.
Bognár László közölte azt is, hogy nemcsak ez a szervezet járt így. Az előző városvezetés idején voltak ugyanis olyan civil szervezetek, amelyekkel ugyan nem kötöttek közművelődési megállapodást, de ennek ellenére kaptak önkormányzati forrást a büdzséből. Idén azonban a balliberális városvezetés ezek közül a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekart, a város történetét feldolgozó Pécs Története Alapítványt, a táncművészetet ápoló Eck Imre Közalapítványt, vagy a környezetvédelemmel foglalkozó Ökováros-Ökorégió Alapítványt nem juttatta így forráshoz – mondta.
Kerestük a Mecsek Táncegyüttes vezetőjét, Szabó Sándort, aki más elfoglaltságai miatt nem tudott egyelőre nyilatkozni. A Péterffy Attila, Pécs polgármestere által irányított balliberális városvezetés pedig nem reagált megkeresésünkre.
A Mecsek Táncegyüttes 1955 óta van jelen Pécs kulturális életében, céljuk a néptánc és a népi kultúra bemutatása, a hagyományok ápolása, amelyeket a pécsiekkel, baranyaiakkal is megismertetnek. Egyrészt színpadi megjelenéseik adnak lehetőséget erre, másrészt olyan programok – például táncházak – megszervezése, melyekben a nézők aktív résztvevőkké válhatnak.