Az idén is számos program várható Drávaszabolcson és a környező településeken a „Helyi identitás és kohézió erősítése” elnevezésű pályázat keretében. A projekt keretében szervezett rendezvények az elmúlt másfél évben is felpezsdítették a helyi közösségi életet, a programok megtöbbszöröződtek és új tartalmakkal is bővültek.
– Arra törekszünk, hogy minél színesebb és színvonalasabb programokat állítsunk össze a pályázatban szereplő hét településen, Drávaszabolcson, Alsószentmártonban, Mattyon, Gordisán, Kovácshidán, Ipacsfán és Drávapalkonyán. Nagyon sokat dolgoztunk, hogy ezekben a falvakban megtaláljuk azokat az aktív embereket, akik fel tudják éleszteni a helyi közösségi életet, amelyre egyébként az eddigi tapasztalataink alapján nagyon nagy igény is van. Mindemellett igyekszünk feltárni és megmutatni az embereknek azokat a helyi értékeket is, melyek az itt élők számára természetesek, de őrizni és ápolni kell őket – mondta Ambach Ágnes, a projekt szakmai vezetője.
A pályázat keretében a legnagyobb program Drávaszabolcson lesz, ahol júniusban Halfőző Fesztivált rendeznek. A szervezők halfőző versennyel készülnek és a tervek szerint Donji Miholjacról is hívnak vendégeket, illetve a tavaly megrendezett Helyi Értékek Fesztiváljának mintájára szeretnék, ha itt is megjelennének helyi alkotók, kézművesek, kulturális csoportok. Érdemes lesz még a mattyi Nyárindító és a kovácshidai Őszváró Fesztiválra is ellátogatni. Drávapalkonyán szintén különlegesség lesz az idén először életre hívott Krumplifesztivál is. A fesztivál jellegű rendezvények mellett tanulóköröket is szerveznek a projekt keretében.
– Itt is arra törekszünk, hogy a foglalkozásokat ne egy kvázi idegen tartsa, hanem a helyi közösségek tagjai. Így volt már fotószakkör, virágkötészet, most pedig a varró- és horgoló tanulókör kezdődik. Mattyon „Csináld magad okosságok” címmel indul kreatív foglalkozás, melyet a helyiek már elkezdtek szervezni – mondta a szakmai vezető.
(Képünk illusztráció)