Dr. Őri László, az Egyesület elnöke ismertette, hogy a Felhívás a HKFS 750 millió forintos „CLLD” keretén belül nyílik meg, mely több mint 130 millió forint pályázati fejlesztési forrást tesz elérhetővé. A Felhívás keretében támogatásra kerülő projektek irányulhatnak kis játszóterek és szabadtéri rendezvény infrastruktúra kialakítására, továbbá lehetőség lesz pályázni közösségi ház
felújítására is.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Egyesület rengeteg pályázatra számít, így érdemes minél előbb leadni azokat. Egy pályázó 5 millió forinttól akár 32,5 millió forintig terjedő támogatási összeget is kaphat. A helyi támogatási kérelmek benyújtására 2019.03.18. és 2019.10.15. között van lehetőség, az első bírálati szakasz a 2019.04.26-ával zárul.
Dr. Őri László hozzátette, a támogatást igénylők köre rendkívül széles, nonprofit szervezetként működő helyi egyesületek, alapítványok, egyházi és vallási tevékenységet végző szervezetek mellett többek között önkormányzati költségvetési szervek, önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozások, illetve helyi mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyílik lehetőség. A Felhívás sikeres zárása esetén a város számos pontján kisebb volumenű fejlesztések, felújítások megvalósulása várható.
Dr. Haffner Tamás, a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület igazgatója elmondta, hogy a pályázatok összeállítását igény szerint a Pécsi Helyi Akciócsoport ügyfélszolgálata is segíti, azonban javasolta minden pályázónak, hogy ötleteik kidolgozásában kérjék pályázatíró, pályázat-előkészítő szerv segítségét. A CLLD munkaszervezete bízik abban, hogy a Felhívás kapcsán nagy számban kerülnek pályázatok benyújtásra.
A megjelent helyi Felhívás hozzáférhető a HACS facebook oldalán (https://www.facebook.com/pecsihacs/), továbbá publikálásra került a szervezet saját honlapján ( https://pecsihacs.hu/helyi-felhivasok/ ) is. A pályázatok összeállítását igény szerint a Pécsi Helyi Akciócsoport ügyfélszolgálata is segíti.