A nyári kikapcsolódáshoz nem is lehetne jobb helyszínt találni, mint a magyar tenger partját, ahol számos korszerű és ingyenesen látogatható strand várja a baranyaiakat is. Az elmúlt hetekben azonban különböző híradásokban az ellenzék – elsősorban a szocialisták – azt a hamis látszatot keltették, mintha a Balatonnál lassan elfogynának a szabadstrandok. Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke éppen ezért Bíró Norberthez, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökéhez fordult javaslatával, hogy közösen keressék fel a dél-dunántúliak körében legnépszerűbb üdülőhelyeket, hogy megtudják, mi igaz abból, amit a szocialisták állítanak.
Milliárdos fejlesztések történtek a partszakaszon
– Vasárnap végigjártuk Fonyód, Balatonboglár és Balatonlelle strandjait – közölte lapunkkal Őri László. – Ennek során azt tapasztaltuk, hogy azok a fürdőhelyek, amelyeket az elmúlt években is sokan látogattak, idén is ingyenesek, ráadásul közülük nem egy jelentős fejlesztésen esett át a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával.
A megyei közgyűlés elnöke ennek kapcsán kiemelte a boglári Platán Strandot, ahol csaknem egymilliárd forintos fejlesztés valósult meg, de hozzátette, hogy a Jankovich-telepi és a balatonlellei strandon is korszerű környezet fogadja most már a látogatókat. A saját tapasztalatai alapján Őri László hangsúlyozta, hogy a szabadstrandok megszűnésével való riogatás nem több, mint egy újabb baloldali hazugság. A Dél-Dunántúlon élőket ezért arra biztatja, hogy amennyiben lehetőségük van rá, a nyár utolsó hónapjában kikapcsolódásuk helyszínéül válasszák a Balatont, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan most is ingyenesen látogatható fürdőhelyek várják őket.
Csaknem ötven strand használható ingyenesen
A baranyaiak körében már évtizedek óta a Balaton déli partja a népszerűbb, ami azért is jó, mert a legtöbb szabadstrand ott található. A CsodálatosBalaton.hu összesítése alapján csaknem ötven fürdőhely közül választhatunk, ahol ingyen csobbanhatunk. A legtöbb településen ráadásul nem is egy szabadstrandot alakítottak ki, hanem kettőt, hármat vagy még többet. Balatonmáriafürdőn például hét ingyenes fürdőhely fogadja a látogatókat, köztük a Faluház utcai és a Hajóállomási szabadstrand. Fonyódon hat ingyenes fürdőhely közül választhatunk, a városi szabadstrand mellett ott van például a Fürdő utcai szabadstrand és a Bélatelepi is. Siófokon pedig összesen öt ilyen fürdőhely van, mint a fiatalok körében is népszerű Ezüstparti és Aranyparti strand. Az északi parton már kisebb a választék, de Tihanyban két szabadstrandra is ellátogathatunk, Örvényes népszerű fürdőhelyét pedig éppen felújítják.
Nem szálltak el az árak a büfékben
Még ha a strandbelépőt nem is kell fizetni, egy egész napos fürdőzés során azért felmerülnek bizonyos költségek, hiszen ételre és italra biztosan kell költeni. Az árak idén nem szálltak el, egy balatoni büfében szinte ugyanannyiba kerül egy lángos, mint a pécsi vásárban. Egy hagyományos lángost már 350 forintért kaphatunk, de ha tejföllel, sajttal, esetleg sonkával vagy zöldséggel megbolondítva szeretnénk enni, akkor persze többet kell fizetni, átlagosan 700–900 forint körül. Több büfében kínálnak menüt is, ami szintén nem sokkal drágább, mint egy pécsi étteremben. Az egyik tihanyi vendéglátóhelyen például 1600 forintba kerül egy tartalmas levest és főételt tartalmazó ételsor.
Kiváló a vízminőség a fürdőhelyeken
A Balaton vízminőségét folyamatosan ellenőrzik az illetékes kormányhivatalok szakemberei, ennek eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ teszi közzé. Az adatokból az látszik, hogy a fürdőhelyek zöme kiváló minősítést kapott, így nyugodtan megmártózhatunk a vízben. A kutatók figyelmeztettek, hogy algásodás előfordulhat, de ez sem okoz egyelőre gondot. A Balatoni Limnológiai Intézet nemrég vett mintákat a vízből, amelyek várakozáson felül jó eredményt mutattak. A legkritikusabbnak számító Keszthelyi-medencében a vízben a megengedhető, literenként 50 mikrogrammnyi algamennyiségnek csak a fele, Szigligetnél a negyede, a keleti medencében pedig mindössze a huszadrésze volt.