Évről évre megkeserítik az emberek életét a szúnyogok. Volt olyan csapadékos év, mikor rajokban támadtak a vérszívók. Az idei tavasz szárazabb volt, így kevesebb kelt ki belőlük, ám amint csapadékosabbá vált időjárásunk egyes helyeken, főleg a Tisza mentén, elszaporodtak.
Az idei év egy változtatást hozott a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés területén. Míg korábban a légi kémiai szúnyogirtás is lehetséges volt, mostanra egy európai uniós határozat ezt a beavatkozást megszüntette, ugyanis a levegőben szétszórt ködfelhő távolabbi részekre is elszóródott és veszélyeztette a vizes területek élővilágát. Magyarországon napjainkban 50 szúnyogfaj honos, és három invazívot (koreai, tigris- és bozótszúnyog) különböztetnek meg.
– Dél-Dunántúlon is vannak ázsiai eredetű fajok, akik csodálatosan érzik magukat az új környezetben. A klímaváltozás segíti, hogy túléljék a teleket – mondta Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Egyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának szúnyogokra szakosodott munkatársa.
Barcson két éve stabil populációja van a tigrisszúnyognak, míg Pécsen a koreai szúnyog figyelhető meg, ezen fajok szétszéledtek a környező falvakban, nagyobb városokban. Az invazív szúnyogok különböző vírusokat tudnak terjeszteni, így sárgalázat, a nyugat-nílusi, illetve a Zika-vírust.
– Előbb-utóbb valaki hazajön egy vírussal a szervezetében. Ezen invazív szúnyogok már itt vannak, megcsípik a beteget, és a helyi szúnyogállományban elterjesztik a vírust, így kialakulhat egy lokális járvány, amire már volt példa Európában – mondta a pécsi virológus.
Visszatérő harc a vérszívók ellen
A modern szúnyoggyérítésnek több pillére van. Míg a kémiaival csak tüzet tudnak oltani, vagyis a szétszórt anyag csak a szabadban lévő szúnyogokat öli meg, így az elbújt példányok újra előjönnek, addig a biológiai eljárással még a kifejlődés előtt elpusztítják őket. Ennek során egy természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt, fehérjét tartalmazó folyadékot juttatnak a vízbe, ahol a lárvák fejlődnek. A szer csak a szúnyoglárvákra jelent veszélyt. Az ember is segíthet, a kerti tavakba halat, békát telepítve, és ha a vízgyűjtőket naponta kiüríti.