– Igazán sokoldalú vagy. Miért pont Pécsre esett a választásod?
– Palotabozsokon nőttem fel, ahol német nemzetiségi általános iskolába jártam. Pécsre a középiskola miatt jöttem, ezen kívül pedig kollégista szerettem volna lenni. 2004-től már szinte minden napomat Pécsen töltöttem, és nagyon megszerettem a várost. Mára már szinte lokálpatriótának számítok.
– Már akkor tudtad, hogy milyen területen szeretnél elhelyezkedni a későbbiekben?
– Igen, mindenképp olyan gimnáziumba szerettem volna jelentkezni, ahol a biológia, fizika, tehát a reáltantárgyak kapják a főszerepet. A legszimpatikusabb a Babits volt, így ott kezdtem meg biológia-fizika szakon a középiskolai karrieremet. Már akkor tudtam, hogy egészségügyi területen szeretnék elhelyezkedni a későbbiekben, és szerencsémre így is lett. Az érettségit követően a PTE-ETK gyógytornász-fizioterapeuta szakon kezdtem meg az egyetemi pályafutásomat, majd a mesterképzést is itt végeztem, egészségügyi menedzser szakon. Mivel a mesterképzést levelező munkarendben végeztem, így elkezdtem a szakmámban dolgozni először Kaposváron, aztán Franciaországban. Hazatérésemet követően kezdtem meg tevékenységemet a Konfuciusz Intézetben. A magyar-kínai csapatunkban, a kínai kultúrát, nyelvet, illetve a hagyományos kínai orvoslásnak eszközeit oktatjuk általános iskolásoktól az egyetemistákig minden korosztálynak. Továbbá küldetésünk a kínai kultúrát Pécs és a régió lakosai számára is megismertetni.
– Úgy tudom, a zenélés is komoly szerepet játszik az életedben.
– Határozottan! Hétéves koromban, az általános iskolai évek kezdetén a mohácsi zeneiskola kapuit átlépve trombitán kezdtem el tanulni, melyről később klarinétra váltottam, előnyömre. A Mohácsi Ifjúsági Zenekar oszlopos tagja voltam, 15 éves koromban pedig a Pécsi Ércbányász kloncertfúvószenekar munkájába kapcsolódtam be, ahol sok értékes embert ismerhettem meg és tekinthetem barátomnak azóta is, amiért mindig hálás leszek.
– Klarinétosból pedig lemezlovas lettél.
– A komolyzene remélem, hogy mindig is az életem része marad, úgy gondolom erre szükségem van és sosem lehet megúnni. Tanulmányozni, akár hangszeren játszani, pedig örök kihívás. Kamaszkori punk-rocker korszakomat követően, mikor Pécsre költöztem, az elektronikus zene is megfertőzött. Hozzáteszem a kettő nem zárja ki egymást, lehet szeretni egyszerre a technót és a metált is. Mindkettő szomszédmelengető „réteg zenének” számít. Legbelül mindig is lázadó szellem voltam, ami mára sem sokat változott. A gimnáziumi éveim elején kerültem közelebb az elektronikus, underground szcénához az első komolyabb elektronikus zenei fesztiválokon. Az ott szerzett betekintést követően tudtam, hogy ezzel is foglalkoznom kell.
– Mióta és milyen formációban játszol ezen a területen?
– Az áttörést 2014 hozta, amikor megalakult a BETWIXT nevezetű DJ squadunk, ahol a technos dj lányok táborát erősítem. Eleinte az interneten lehetett hallgatni vasárnaponként a kis bedroom szettjeinket, amelyek akkor még leginkább a barátaink körében arattak sikert. Mára már bővült a csapat, nagyon sokszínű a banda, nem egy stílust képviselünk és sok fellépésre járunk országszerte.
– A dj-neved mire utal?
– A Nash az ÁgNash-ből fakad, a nagy K pedig a Kerner kezdőbetűje. Ugye fontos a művésznevek nemzetköziesítése.
– Jelenleg milyen helyeken léptek fel?
– Állandó fellépője vagyok a kaposvári E-Cafenak, továbbá többedjére kapok meghívást Zala megye, avagy Szombathely környékére is. A hétvégén is egy zalai open air minifesztiválon leszek megtalálható egy kis Nash-Tech szettel. Budapestre is sokat jár a Squad, Pécsett az Amper Klub-ban is gyakran játszunk. Ami nagyon izgalmas, hogy júniusban lesz egy DJ esküvő Tolna megyében, ahol menyasszony tánc helyett, menyasszony szett lesz és boríték helyett lagzis szettel fogom meglepni a dj párost.
Jelenleg PhD hallgatóként egészségtudományi kutatásokat folytat
Kerner Ágnes 1989. december 17-én született Mohácson. Jelenleg PhD hallgatóként doktori disszertációjához egészségtudományi kutatásokat folytat. Kutatási területe a biztonságos eséstechnikák oktatása elsősorban általános iskolások számára, mely által súlyos sérülések, esetleges halálesetek kerülhetők el, továbbá az egészségügyi kasssza terhei is csökkenthetők. Erasmus ösztöndíjjal Grazban, Ausztriában is tanult az alapképzése elvégzése során, munkássága miatt Belgiumban, Franciaországban, Kínában, Izlandon, Skóciában és Bulgáriában is járt. Gyógytornászként magánpraxisában kezel, ahova szeretettel várja régi és új pácienseit. Szabadidejében szeret jógázni, utazni, legújabb felfedezései pedig két keréken robognak.