Hatalmas volt a nyüzsgés a hétvégén a Zsolnay Kulturális Negyedben, ahogy Gombóc Artúr mondaná: kicsi, nagy, lyukas, töltött és kerek csokoládé mind megtalálható volt a karneválon. Főként családosok érkeztek, a gyerekek vágyakozó tekintettel bűvölték a hatalmas pultokat, ahová az ország minden részéről érkeztek a kézműves manufaktúrák csokoládékészítői.
A ZSÖK és a Csoko-Láda Csokibolt együttműködésében létrejövő rendezvényen nem túlzás azt állítani, minden mennyiségben, formában, méretben és halmazállapotban felfedezhető volt a csokoládé. Nem csak az édesszájúaknak maradt a szája tátva, a felvonultatott finomságok közt mindenki megtalálhatta a kedvére valót.
– Anyu, még egy csokiba mártott epret megkóstolhatok? – kérdezte egy hat év körüli kislány édesanyjától, bár a kezében tartott grillázsból még csak pár falat fogyott. A szülő megengedően bólintott, beleegyezett a dologba, de csak azzal a feltétellel, ha a kislány a tesónak is hagy az eperből.
A csokoládékhoz illő italokat is kipróbáltuk, a világ csokis söre, az ország eperbora, és Pécs bodzabora is megtalálható volt a standok valamelyikén. A színpadon a pécsi Zsolnay szakgimnázium diákjai brownie-t készítettek, a házigazda Lokodi Ákos kreatív séf farsangi fánkot sütött és csokival töltötte meg.
A kétnapos, nagyszabású eseményen hallgathattunk előadást Equador kakaóföldjeiről, a 3D technológia elképesztő csokoládés alkalmazásáról.
A karnevál alkalmából a Varázsóra rendhagyó természettudományos bemutatóval jelentkezett Legédesebb kísérletek címmel, amely során a fizikusok bemutatták, hogy milyen érdekes kísérletek végezhetők többek között gumicukorral, pillecukorral és fagylalttal.
Megcsodálhattuk azt a rendkívüli csokikülönlegességet, melynek ihletője egy, a Zsolnay gyárban készült damaszkuszi hatszögletű díszcsempe. Ezt a csokoládébolt elkészítette és a karneválon a Zsolnay Porcelánmanufaktúra festője ugyancsak csokoládéval varázsolta rá a látogatók előtt a lenyűgöző motívumokat. A tavalyi év szenzációja, a rubin csokoládé a fesztiválon is főszerepet kapott. A kóstolás után magát az alapanyagot megvásárolhattuk, így az otthoniak is kipróbálhatták a különleges édességet.
A gasztronómiai élmények mellett a kínálatban szerepelt zenei műsor is, vasárnap délután koncertet adott a Pannon Gyermekkar, újra felcsendült a Csokoládé Karnevál dala is. Gyerekek festettek csokit csokival, gyurmáztak csokival és marcipánnal, kirakóztak és malmoztak csokibábukkal.
Sokak kedvence a finom házi csoki
Nincs jobb annál – főleg Valentin-nap közeledtével – mint egyedi ajándékokkal meglepni szeretteinket. A házi csokoládéhoz egy mély edényben 50 dkg cukrot 2 dl vízben feloldunk, és a forrástól számítva 5 percig főzzük. Ezután 10 dkg vajat felolvasztunk benne, a tűzről lehúzzuk. Majd 25 dkg sovány tejport 7 dkg kakaóporral és 1 csomag vaníliás cukorral összekeverünk és a vajas cukoroldatba öntjük. Összekeverjük, és kivajazott tepsibe töltjük. Elsimítjuk, és ha langyosra hűlt, vizes késsel kockákra vágjuk.