A Negyed Pirogránit esték című sorozata június 25-én indul, egy könnyed jazz formációval, a Hot Jazz Banddel, akik a 20-as, 30-as, 40-es évek igényes szving és a dixie zenéjét keltik életre. A minőségi jazzt még komolyabb formáció követi június 27-én és július 4-én két-két koncerttel, a Pannon Filharmonikusok kamaraegyüttese, akik népszerű klasszikus zenei művekkel jelentkeznek.
Beck Zoltán a 30Y-ból fellépett már néhányszor úgy, hogy átadta a hangszert egy híres hazai írónak, például Háy Jánosnak, ő pedig felolvasott. Most ezt a fordított felállást július 2-án Grecsó Krisztiánnal mutatják be. Aztán két olyan nemzetközi hírű művész következik, akik mindenkor büszkén vállalják baranyaiságukat. Wunderlich József, aki a Társulatban tűnt fel, majd a Pécsi Nemzeti Színházban olyan darabokban alakított főszerepeket, mint a János vitéz, vagy A kripli, a harmonikaművész Kéméndi Tamással július 9-én ad közös koncertet.
Július 16-án lemezbemutató koncertet tart a Vörös Niki Quartet. A lemez címe: Songs from Abbey Lincoln. Továbbá lesz jazz koncert július 30-án is, amikor a 10 éves E.K. Avenue lép színpadra. Előtte azonban újabb lemezbemutató jön július 25-én a Platon Karataevtől. Emellett Tompos Kátya augusztus 6-án lép színpadra, augusztus 13-án pedig a Premecz Mátyás – Organ trió koncertje hallható.
Nyílnak a tárlatok
Ma nyitnak a Zsolnay Negyed kiállításai is: a Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény, a Rózsaszín Zsolnay kiállítás, a Család- és gyártörténeti kiállítás, a Zsolnay Mauzóleum, a Látványmanufaktúra, a Labor – Interaktív Varázstér, a Bóbita Bábmúzeum és korlátozott létszámmal elindulnak a Planetárium előadásai is. Lesz 11 órakor Hűsítő séta, a nyitási akció keretében pedig június 30-ig 25 százalék kedvezménnyel válthatók meg a jegycsomagok.