Megyénk több útszakaszán is megszokhattuk már, hogy a téli hónapok elmúltával nagyobb kátyúk keletkeznek az útburkolatban. Az egyik ilyen jellemző útszakasz a Nagyharsány és Beremend közötti főút, mely a jelentős kamionforgalom miatt folyamatosan terhelt. Ezen az útszakaszon ismét végeznek kátyúzást.
A Magyar Közút Zrt. tájékoztatása szerint a munkálatok lokálisan burkolatjavítást, padkák és árkok rendezését, tisztítását és űrszelvény javítását foglalják magukba a dombóvári összekötő úton Tófű és Bikal között, a szentlőrinci összekötő úton Helesfa és Cserdi érintésével, a siklósi összekötő úton Borjád és Pócsa településeket érintően, valamint a már fentebb említett összekötő úton Nagyharsány és Beremend települések között. Ezeket a Magyar falu program keretében végzik el.
– A burkolathibák javítását télen is folyamatosan végeztük ideiglenes, hidegaszfaltos technológiával, ha száraz volt az időjárás és a hőmérséklet 0 fok feletti. Jelenleg a megyében mind a négy mérnökségünk területén tudnak kollégáink melegaszfaltos javítást végezni.
Az Országos Közutak Kezelési Szabályzatának előírásai szerint első körben a főutakon, majd a mellékutakon, végül az alacsonyabb forgalmú bekötőutakon végezhetünk javításokat a minden évben előre meghatározott központi, állami költségvetési források felhasználásával. Ez folyamatos és tervszerű, ütemezett munkát igényel egész évben. Idén Baranya megyében 10.600 tonna aszfalt beépítését tervezzük a kezelésünkben lévő közúthálózaton – írta válaszában a közútkezelő társaság.
Jelenleg az 56-os főút Mohácsot elkerülő szakaszán végeznek nagyobb felületeken kopórétegcserét, melynek befejezését erre a hétre tervezik.
Teljes körű útfelújítás több szakaszon
Mindezeken kívül, mint arról lapunkban már korábban is beszámoltunk, Baranya megye területén idén hazai és európai uniós forrásokból várhatóan 16 helyszínen, 19 szakaszon, közel 39 km hosszon történik teljes körű útfelújítás. Kivitelezési munkák jelenleg már 9 helyszín 11 szakaszán vannak folyamatban, a további szakaszok kivitelezési munkáinak megkezdése ütemezetten történik. Az óbányai bekötőúton, a Hird és Szászvár közötti összekötő úton, a Pécsi TV-toronyhoz vezető úton, Szigetvár és Drávafok között, a 6-os főút hosszabb útszakaszán, illetve az 58-as úton egy 300 méteres szakaszon dolgoznak a szakemberek. A további felújítási munkák tervezetten a téli üzemeltetési időszak kezdetéig valósulnak meg. Ezen túlmenően ebben az időszakban már folyamatban van a berkesdi bekötőút, az Oroszló és Szentlőrinc közötti, a Magyarszék és Bodolyabér, a Szigetvár és Drávafok, valamint a Villány és Sátorhely közötti útszakaszok felújításának előkészítése.