A május-júniusi után idén az október-novemberi érettségi is más lesz, mint a tavalyi. Idén tavasszal csak azok tettek érettségi vizsgát, akik felsőfokú intézménybe felvételiztek, a tavaszi vizsgák helyett sokan őszre halasztották az érettségit. Pozitívum, hogy azok a diákok, akik a veszélyhelyzet miatt nem tudtak vizsgázni tavasszal, az őszi időszakban térítésmentesen tehetik ezt meg. Emellett azok is ingyenesen vizsgázhatnak, akik bár érettségiztek májusban, de ismétlő érettségi vizsgát tennének.
Idén az őszi érettségivizsga-időszak október 16-án kezdődik a nemzetiségi nyelvi és irodalmi írásbelikkel, és egészen november 27-ig tart. A magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsga október 19-én lesz. Az emelt szintű szóbeli vizsgák november 12–16., a középszintű szóbelik november 23–27. között lesznek.
A korábbi őszi időszakokhoz képest idén a fent említett okok miatt lényegesen magasabb lesz a vizsgázói létszám.
Most a szokásosnál több lesz az emelt szintű érettségi, és most vizsgáznak azok is, akik előre hozott érettségit akartak tenni tavasszal, de akkor nem lehetett ezeket megtartani.
Egy interjúban a közelmúltban Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke úgy fogalmazott, hogy a tervek szerint normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák, persze szigorú óvintézkedések mellett. A nagy vizsgázói létszámú iskolákban tanítás nélküli munkanapok is lehetnek az érettségi időszakában annak érdekében, hogy elkerüljék a zsúfoltságot az épületekben, és tartható legyen a védőtávolság – mondta.
Az iskolák listája
Az Oktatási Hivatal honlapján már elérhető a vizsgaszervezésre kijelölt középiskolák listája. Megyénkben 14 iskolában lehet majd vizsgázni. Komlón a Kökönyösi Gimnáziumban, Mohácson a Kisfaludy Gimnáziumban, Siklóson pedig a Táncsics Gimnáziumban. A megyeszékhelyen a 11 iskola közé tartozik: a Nagy Lajos, a Széchenyi, a Janus, a Leőwey, a Koch Valéria, a Kodály, a Református, az Árpád, a József Nádor, a Babits Gimnázium, és a Zsolnay Szakképző Iskola.