A szép kort megélt időskorúakat ötévente köszönti a kormány Magyarország nevében. Személyesen azt a szépkorú személyt köszöntik, aki az adott évben tölti be a 90., 95., 100., 105., 110., 115. életévét. Erről jogszabály is rendelkezik. Ám sem a polgármester, sem a jegyző, sem a hivatal dolgozói nem tekinthetnek be a nyilvántartásba, hogy kinek mikor van a születésnapja. Minden településen, így Harkányban is, akkor köszöntik fel a város vezetői a szépkorú lakost, ha ezt ő kifejezetten engedélyezi és kéri.
Dr. Markovics Boglárka, Harkány jegyzője elmondta, a szépkorúak köszöntését kormányrendelet szabályozza. Kerek évfordulókkor (90, 95, 100, 105 stb.) Budapest kormányhivatala a szép kor betöltése előtt 60 nappal keresi meg az adott személyt és küld részére egy űrlapot, melyen a rendeletben szabályozottak szerint kell válaszolnia többek között arra, igényt tart-e a személyes köszöntésre, és hozzájárul-e személyes adatai kezeléséhez, ez esetben ugyanis meg kell adnia a lakcímét és egy számlaszámot, melyre a köszöntéssel járó juttatás folyósítását kéri. Ennek összege egyébként annyiszor ezer forint, ahány éves az érintett személy. Tehát a 90 éves időskorú 90 ezret, a 95 éves 95 ezret kap a jubileumi életévében.
Az időskorúnak írásbeli hozzájárulást kell adnia ahhoz, hogy a köszöntés megszervezése, lebonyolítása céljából adatait egyrészt a nyugdíjfolyósító szerv kezelhesse, másrészt a helyi jegyző értesítést kapjon arról, hogy ő igényt tart a személyes köszöntésre. Csak adatkezelési hozzájárulás és a személyes köszöntési igény esetén kap értesítést a jegyző az érintett személyéről és lakcíméről. Ez azért fontos, mert a hivatalok munkatársai senki személyes adatához nem férhetnek hozzá, a születési adatok és a lakcím azonban ilyen adat.
Nem mindenki igényli a személyeset
Mindenki maga dönthet arról, hogy igényt tart-e a személyes köszöntésre, vagy sem – ez adatvédelmi és személyiségi jogi kérdés. Több oka lehet egyébként annak (pl. akár egészségügyi, akár világnézeti) ha valaki nem kéri a személyes köszöntést, ebben az esetben a nyugdíjfolyósító szervtől postán kapja meg a köszöntő oklevelet – tájékoztatott a jegyző. Harkányban egyébként a tavalyi évben mindösszesen hat fő személyes köszöntésre vonatkozó igényléséről kaptak értesítést, a köszöntésre minden esetben sor is került. A jubileumi juttatás egyébként attól függetlenül jár, hogy valaki kéri-e a személyes köszöntést, vagy sem. A kifizetés minden esetben a nyugdíjfolyosítón keresztül történik.
A helyi önkormányzat egyébként nem feledkezik meg a nem kerek évfordulót ünneplő szépkorú lakosokról sem, hiszen minden évben megrendezik az Idősek napját, ezen alkalmakkor köszöntik az összes idős lakost, ünnepi vacsorával és kulturális műsorral kedveskednek a számukra.