A karácsony közeledtével egyre több a kéregető a belvárosban – olvasóink az elmúlt években is ezt tapasztalták és idén sincs ez másként. Elsősorban a városközpont, illetve a külvárosi hipermarketek parkolóiban „zaklatják” az autóikból kiszállókat, vagy épp beszállni készülőket. Van, aki csak egyszerűen pénzt kér élelemre, van, aki felajánlja a bevásárlókocsi visszavitelét a benne lévő százasért cserébe, de vannak például az autók közt mászkáló parfüm- vagy edényárusok is, akiknek jelenléte – a lapunkhoz befutó panaszok alapján – sokakat zavar.
Mint azt Märcz Jánostól, a Pécsi Közterület-felügyelet vezetőjétől megtudtuk, tapasztalataik szerint is valós a probléma, ezért a pécsi Centrum parkolóban és annak környékén napi rendszerességgel tartanak ellenőrzést, és a szankcionálások sem maradnak el. A felügyelők úgy látják, hogy a kéregetők által legfrekventáltabb helyszínek jellemzően a Hal tér, a Kossuth tér, valamint a Centrum parkoló.
Märcz János kiemelte, az elmúlt hónapok során eddig összesen 19 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, illetve több feljelentés és figyelmeztetés is történt.
A helyszíni bírság összege ötezer forinttól ötvenezer forintig terjedhet. Amennyiben valaki hat hónapon belül ismételten szabálysértést követ el, akkor a bírság összege akár 70 ezer forint is lehet. A szabálysértés miatt a közterület-felügyelő is kiszabhat helyszíni bírságot.
Törvény szabályozza a kérdést
A koldulással kapcsolatos rendelkezéseket a 2012 évi II. törvény tartalmazza. Eszerint, aki gyermekkorú személy társaságában koldul, szabálysértést követ el. Aki közterületen vagy nyilvános helyen olyan módon koldul, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja, szintén szabálysértést követ el, továbbá az is, aki házról házra, illetve lakásról lakásra járva kéreget. Ezekben az esetekben a közterület-felügyelő is szabhat ki helyszíni bírságot.