– Mikor kezdett fényképezni?
– Már gimnazista koromban is érdekelt a fényképezés. Fotóriporter szerettem volna lenni, ezért elkezdtem egy fotósképzést Budapesten és gyakornokként egy hetilaphoz kerültem. Rájöttem, hogy a fotóriporterkedést nem nekem találták ki, de azért a fényképészet iránti érdeklődés megmaradt.
– Mit szeret a fotózásban?
– Mindig a kreativitás, a spontaneitás vonzott a szakmában. Amellett, hogy szeretek spontán pillanatokat elkapni, képileg különböző ötletek jönnek, amiket próbálok önálló projektekként megvalósítani. Klasszikus esküvői, család vagy például gyermekfotózást is vállalok, de egyre több az olyan munkám, ami ezt a kreatív vonalat igényli.
– Mik voltak ezek?
– Tavaly volt például egy Frida Kahlóhoz kapcsolódó kiállításom. A sorozat egyrészt az autentikus Fridát mutatja be, de elképzeltem azt is, ha ma élne, milyen nő lenne. Az újabb kiállításomban a balett és a flamenco világát hoztam össze. Egy másik felkérés kapcsán a hátrányos helyzetűek kerültek a középpontba. Kerekesszékes, vak és gyengénlátó, valamint Down-szindrómás modellekkel szemléltettük, hogy Pécsen mi okoz problémát számukra a mindennapokban. A legújabb felkérés keretében pedig újrahasznosított termékeket mutatunk be.
– Ezek közül volt kedvenc?
– Mindegyik munka kedves a szívemnek. Más-más szempontból különleges az összes, így nem is emelhető ki külön egyik sem a sorból. A táncos anyag kapcsán például betekintést nyerhettem egy másik művészeti ágba és személyesen is megismerhettem elismert táncművészeket. Hatására olyan művészek dolgoztak együtt a színpadon, akik eddig még soha, ez számomra is igazi megtiszteltetés volt. Az pedig, hogy az Ördögkatlanon a Frida Kahlo-sorozat után az idei táncos anyag is kikerülhetett, szintén nagy öröm volt, hisz a legemberibb, legkedvesebb hazai fesztiválnak tartom, korrekt, megbízható szervezői gárdával.
– A képekkel könnyebb átadni a komoly témákat?
– Nem könnyebb, inkább gyorsabb és ezáltal hatékonyabb. A ma embere napi szinten rengeteg képi információval szembesül, így talán fotók segítségével direktebb módon tudjuk felhívni a figyelmet számunkra fontos dolgokra.
Kiállításai bejárták már az országot
Szepesvári Petra 1978-ban született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón. Siklóson nőtt fel, és a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett. A kiállításai már az egész országot bejárták, többek között bemutatták a képeit Budapesten, Kaposváron, Pécsen és az Ördögkatlan Fesztiválon is. Jelenleg Pécsen él, és Vince utcai műtermében már évek óta készíti a portrésorozatokat. A fotózás mellett ő a Széchenyi téren található P’artisan Art Design Shop csapatának a vizuális megjelenésért felelős tagja.