Július 2-től ismét fizetni kell a parkolásért, így mindenhol újra csöngenek a százasok az automatákban, csipog a telefon az applikációs vagy a kártyás fizetés után. A megyeszékhelyen a városlakók nagy többsége tisztában is volt ezzel, saját tapasztalatunk is azt mutatta, hogy az autótulajdonosok nem bíztak a jó szerencséjükben, és vettek jegyet. Rövid, mindössze negyedórás sétánk alatt azt vettük észre, hogy a parkolóőrök is kirajzottak, és folyamatosan ellenőrizték a gépkocsikat.
Az ellenőrzésnek köszönhetően két órával a díjköteles időszak megkezdése után néhány száz méteren belül tucatnyi autó szélvédőjére tűzték ki a kék bírságcédulát. A Pécsi Nemzeti Színház mögött pedig egy olyan területen is bírságoltak, ahol még a járvány előtt csak a színház dolgozói állhattak meg, viszont egy ideje már bárki, így azok, akik megszokásból parkoltak itt, pórul jártak – köztük a színház dolgozói is.
Kerestük a balliberális városvezetést is, hogy megtudjuk, az első két órában hány embert bírságoltak meg pontosan, és mekkora összegre számítanak az első nap a bírságokból, de nem válaszoltak. Felvetettük azt is, hogy az első napon esetleg a bírság helyett elég lett volna a figyelmeztetés is a feledékeny autósoknak, ám erre sem reagáltak.
Péterffy Attila, Pécs polgármestere egyébként korábban arról beszélt, hogy havonta átlagosan 75 millió forintos kiesést jelentett az ingyenes parkolás Pécsnek.
Ezzel kapcsolatban viszont megjegyezendő, hogy a kormány azért döntött így, hogy ezzel is segítse az embereket, vagyis ez az összeg a pécsi állampolgárok zsebében maradt. Úgy tudjuk, hogy a tavalyi adatok szerint havonta a 75 millió forintból 50 millió forint érkezik közvetlenül a parkolási díjakból, bérletekből, 25 millió forint pedig a bírságokból származik – ezért sem lehet tehát véletlen, hogy már az első napon keményen bírságoltak a parkolóőrök Pécsen.
A kormányra mutogat inkább a város
Hiába lett ingyenes a parkolás, akik előre megváltották a parkolóbérleteiket, nagyon úgy tűnik, ha csak az önkormányzaton múlik, nem kapnak kompenzációt. A Biokom Nkft. honlapján ugyanis egy ultimátumszerű városházi üzenet szerepel: mint írják, „a veszélyhelyzet előtt megváltott parkolóbérletek időarányos részének megtérítésére később nyílhat lehetőség. Abban az esetben, ha az önkormányzat ingyenes parkolás miatt kiesett bevételeit a döntést meghozó kormány kompenzálni fogja”. Mindez egyébként akár még ahhoz a kommunikációs vonulathoz is illeszkedhet, amellyel a kormányt próbálhatják meg a pécsiek előtt negatív színben feltüntetni a baloldaliak, vélhetően már a 2022-es választásra is készülve.
Egyébként a Biokom Nkft. is kapott 10 millió forintot a kormánytól a veszélyhelyzetben a munkahelyek megtartása érdekében – erről pedig éppen a helyi balliberális média számolt be.