Modernizálják a fizetési és beléptetési rendszert a városi iskolák menzáin – a több hazai településen már sikerrel alkalmazott újítás bevezetésének előkészületeit hónapokkal ezelőtt kezdte meg az önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezete (GESZ). A rendszer mostanra felállt, a szükséges szülői nyilatkozatok is beérkeztek. Márciustól kezdik alkalmazni a digitalizációt, amely többek közt azt is lehetővé teszi hogy a szülők interneten keresztül lemondják gyermekük étkezését, illetve nyomon követhetik például azt is, hogy kikérte-e csemetéjük az ebédet.
Kiss Béláné, az ellátó szervezet vezetője kiemelte, a március még a türelmi időszak, a cél az, hogy áprilistól már mindenki számára megszokott legyen az új rendszer. Azaz a gyerekek rutinosan kezeljék a kártyákat, a szülők az online felületeket. Ősztől pedig, a terv szerint az óvodákban és a bölcsődében is bevezetnék az újítást.
A kártyaleolvasó zöld jelzést ad a konyhai dolgozóknak abban az esetben, ha a gyerek ebédje be van fizetve. Ha nincs, akkor a lámpa pirosan világít.
A márciustól életbe lépő változás szerint tehát a térítési díjakat mindig előre kell rendezni. Az átállás ennek következtében azt eredményezi, hogy a februári és a márciusi befizetési határidők a megszokottnál jobban összecsúsznak – hogy ez ne jelentsen anyagi nehézséget a családoknak, a GESZ lehetőséget biztosít arra, hogy a márciusi étkezési díjakat négy havi törlesztőrészletben, június közepéig rendezzék a szülők.
Normát emeltek az étkeztetésben
Megemelte a nyersanyagnormát a komlói önkormányzat ez év január 1-jével – az élelmiszer nyersanyagok piaci árának emelkedése és a beszállítók áremelése miatt kérte az összeg felülvizsgálatát a Gazdasági Ellátó Szervezet: az átlagos 1,9 százalékos alapnorma és az átlagos 2,9 százalékos diétás nyersanyagnorma-emelés vált szükségessé. Így az alsósok tízóraija, ebédje és uzsonnája 548 helyett 595 forintba kerül naponta, a felsősök esetében ez az összeg 587-ről 640 forintra emelkedett idén januártól.