Egyik olvasónk is hasonló panasszal kereste meg lapunkat. Mint mondta, a szomszédjában épülő ingatlan elzárja a kilátást. Nem elég, hogy ez kellemetlenséget okoz neki, az ingatlana értékét is lecsökkenti. Azt szerette volna megtudni, hogy ilyen esetben mit lehet tenni.
A hasonló viták nem is olyan ritkák, és sok esetben jogi útra terelődnek. Leggyakrabban a panoráma elvesztése vagy az intimitás megsértése miatt keresik fel a bíróságokat a panaszosok. Nem elég, hogy ez kellemetlenséget okoz a tulajdonosoknak, mérhető károk is keletkeznek, hiszen jelentősen, akár több millió forinttal is csökkenhet az ingatlanuk értéke.
Ilyen jellegű károkozás még akkor is előfordulhat, ha az építkező jogerős engedély birtokában húzza fel az ingatlant, és minden szabályt betart. Az előírás szerint ugyanis köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná. A kilátás elzárása, az intimitás megsértése eszerint törvénybe ütköző zavarást jelent.
Az építkezőnek tehát egyrészt az építési jogszabályokat kell betartania, de emellett figyelemmel kell lennie a szomszédok jogos érdekeire. Ha az építkezés során mégis valamilyen kár keletkezik az ingatlanban, vagyis csökken az értéke, akkor annak megtérítését követelni lehet az építkezőtől.
Ilyen esetekben először is azt kell megvizsgálni, hogy az építkezés valóban megfelelt-e az előírásoknak. Azonban még ha szabályos is volt, az önmagában nem mentesíti az építkezőt a felelősség alól. Ekkor ugyanis azt kell megvizsgálni, hogy kellő gondossággal és körültekintéssel járt-e el annak érdekében, hogy a szomszédos épület értékét csökkentő károsodást ne okozzon. Továbbá tekintettel kell lenni az adott lakókörnyezetben kialakult építési szokásokra, műszaki megoldásokra is. A bíróság mindezeket figyelembe veszi a döntés meghozatalánál, és ez alapján határozza meg a kártérítés összegét.
Zavaró hangok a szomszéd építkezésen: meddig kell tűrni?
Fejlődésnek indult a hazai ingatlanpiac, megyénkben is egyre több épületet húznak fel. Ez azonban azt is jelenti, hogy megszaporodott az építkezések miatt kialakuló jogvita. A szomszédok gyakran szót emelnek a zavaró hangok, zajok és más hatások, esetleg károsanyag-kibocsátás miatt. A vita rendszerint hamar pereskedéssel folytatódik az illetékes bíróságon. A jogszabály itt is érvényes, vagyis az építkező köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarnák, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetnék. Azt azonban nehéz megállapítani, hogy mi számít szükségtelen zavarásnak, és jelenleg erre nincs is egységes szempontrendszer. A Kúria ezért hozott létre szakemberekből álló csoportot, akik a birtokvédelmi ügyek bírósági gyakorlatának egységesítésén dolgoznak.