A legszebb arcát mutatja a természet ősszel, az erdőket járva különleges élményben lehet ilyenkor részünk. A piros és sárga avarszőnyeg alatt javában nőnek a gombák is. Szeptemberben nem volt jelentős csapadék, ám az elmúlt hetekben sokat esett és tíz fok körüli volt az átlaghőmérséklet, melyet a gombák kedvelnek. Ellátogattunk hát a pécsi vásárcsarnokba, hogy szemügyre vegyük a legnépszerűbb ehető gombákat, amelyekkel találkozhatunk a természetben.
Legelőször a hatalmas pöfetegeken akadt meg a szemünk, melyből 5 ezer forint volt egy kiló. A hatalmas növény igazi ínyencség a gombák között, akár egy egész család jól lakhat egy példányból. Mint az eladóktól megtudtuk, legjobb szeletelve, rántva. Múlt évben kevesebb volt belőle, idén azonban nagyobb számban megtalálható az erdőszéleken, ritkás erdőkben. Az egyik eladóhölgy elmesélte, hogy az eddigi legnagyobb pöfetege idén tavasszal 5 kiló 20 deka volt, fél órán belül meg is vette valaki tőle.
Volt még itt nagy őzlábgomba, mezei szegfűgomba, fenyővargánya és gyűrűs tuskógomba is. A nagy őzlábgombáról megtudtuk, hogy igen gyakori, előfordul szinte az ország minden táján, talán ez az a gomba amit a legtöbben gyűjtenek. Panírozás után bő, forró olajban sütve a legfinomabb. A fenyővargánya többféle néven is ismert, mint például: vajgomba vagy fenyőtinóru. Pörköltnek, raguba, pástétomba is kitűnő.
A gombagyűjtőknek fontos tudniuk, hogy állami erdőkben saját fogyasztásra személyenként naponta két kilogramm gyűjthető be, magánterületről pedig engedély is szükséges a tulajdonostól. A kereskedők pedig csak úgy árusíthatják a szedett gombát, ha a szakértő által kiadott gombaminősítési igazolást a gombatétel mellett jól látható módon elhelyezik. Ez aztán csak az adott árusítási helyen, a kiállítás napján használható fel, és az árusítás befejezése után le kell adni az azt kiállító gombaszakellenőrnek.
Összetéveszthető az ehető a mérgessel
A laikus gombagyűjtők könnyedén összetéveszthetik a vadon termő, ehető gombákat az azokhoz külsőre nagyon hasonlító, ám mérgező fajtákkal. Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán is felhívták a napokban a lakosság figyelmét arra, hogy a gomba finom és egészséges táplálék lehet, de ha elmulasztjuk a szükséges óvintézkedéseket, könnyen válhatunk gombamérgezés áldozatává. Hiszen már kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki.
– A gyomor-, bélrendszeri tünetek sokszor egy órán belül megjelennek, de egyes súlyos mérgezéseknél akár napok is eltelhetnek a gomba elfogyasztása után a tünetek megjelenéséig. A hosszú lappangási idő sajnos gyakran együtt jár a máj és a vese károsodásával, hiszen a méreg a tünetek jelentkezése előtt kifejti szervkárosító hatását. Az ehető és mérges gombák elkülönítése nem könnyű feladat, ezért a begyűjtött gombát minden esetben vizsgáltassák meg szakértővel – fogalmaztak.