A hazánkban és a megyében gyakorlatilag tavaly ősz óta sújt az aszály, ezt némiképp enyhítette a napokban szórványosan hullott, néhány milliméteres csapadék. Azonban még így is hiányzik 50-100 milliméternyi csapadék a térségben, hogy a talaj vízkészletei feltöltődjenek. Ez további nem várt költséget jelent, miközben a gabonatermelők nyereséges vagy veszteséges szezonja múlhat azon a tizenöt százalékon is, amennyivel a búza és az árpa várható termésátlaga elmaradni látszik az átlagostól.
Az eső átmenetileg megnövelte a páratartalmat is, segítve a fák virágzását. Ugyanakkor a gyümölcsfák megfelelő fejlődéséhez jelentősebb mennyiséget igényelnek, mint amennyi jelenleg a térségben esik. Így a gyümölcsösök java részén sajnos nem kimondottan segített érdemben az esős idő.
Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Szervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a búzánál már látható volt, hogy az alsó levelek elkezdtek elsárgulni, azért, hogy a felsőbb levelei elég tápanyaghoz jussanak. Így nagyon jól jött a múlt hónapban leesett csapadékmennyiség a termőföldeknek. Rekordtermésről még akkor sem beszélhetnénk, ha minden nap esne, de sokat segített a gazdáknak az esőzés. Hála ennek, nem kellett a poros, kemény földdel dolgozniuk. Így könnyebb volt elvetni a napraforgót is, és javult valamelyest az őszi vetés képe is.
Megtudtuk azt is, hogy ilyenkor indul meg a májusi kalászos növényvédelem, amelynek elsődleges feladata megóvni a kalászt és a felső levélemeleteket a tenyészidőszak hátralévő részében. Hiszen a fuzáriumos betegség károsan befolyásolja a gabona minőségét, a zászlóslevél elhalása pedig terméscsökkenéshez vezet. Továbbá ebben az időszakban végzik a kártevők irtását, a szója vetését, és az egyéb növényvédelmi feladatokat a gazdák.
Oda kell figyelni, nagy veszélyt jelenthetnek a kártevők
Ugyan a száraz és hűvös időjárás eddig kordában tartotta a károkozók jelentős részét, de az esős idő beköszöntével a helyzet folyamatosan változik. Egyre gyakrabban emelkedik húsz fok fölé a hőmérséklet, és a szeszélyesen érkező csapadék kellő páratartalmat biztosíthat a fertőzések kialakulásához. Az eddigi száraz időnek köszönhetően egyelőre alacsony az észlelt gombakártétel az állományokban. A vetésfehérítő kártétele is a védekezési küszöb alatt van, és a bogarak is a melegebb időre várnak. A repcében viszont folyamatosan folyik a rovarkártevők elleni védekezés, mivel azok nagy számban jelen vannak a táblákban, és a repcebecő-ormányos betelepedése is folyamatos.