– Pécsett, a Boros utca 3-ban jártam a lányoméknál – írta egyik olvasónk nemrég a DN SMS rovatában. Félve ment be a bejárati lépcsőn, mert az leszakadófélben van. Azt kérdezte, hogy mégis mire várnak a közös pénzt kezelők, hogy elkezdjék a felújítást.
A megjelenés után több észrevétel is érkezett szerkesztőségünkhöz, egyikük például azt írja, nem biztos, hogy a közös képviselő nemtörődömsége az oka a lépcső állapotának, hanem az, hogy manapság nagy feladat szakembert találni. Elmesélte, hogy náluk a folyosók és az erkélyek vasai korrodálódtak el teljesen. Több nyugdíjas lakik a házban, már így is fizetik a szigetelés költségének egy részét, és ahogy írta, a tetőt is szigeteltetni kellett. A részleteket és közös költséget tehát mindenki rendesen fizeti, de egyszerűen nem találnak olyan szakembert, aki vállalná a vasalások felújítását. A téma kapcsán megkerestük Nagy Emilt, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének (LAKTÁSZ) baranyai elnökét.
– A közös képviselőnek egy bizonyos összeghatárig joga van megrendelni a felújítási munkákat, ami biztosan megtalálható a szerződésében vagy a szervezeti szabályzatban – mondta el az elnök. – Ha csak kisebb javításokról van szó, például ha elromlott a zár, és nem csukódik megfelelően a bejárati ajtó, a lakóknak csak jelezni kell a problémát a közös képviselő felé, akinek az a feladata, hogy intézkedjen az ügyben.
Nagy Emil azt is hozzátette, hogy természetesen a közös képviselő érdeke lenne, hogy minél gyorsabban elvégeztesse a munkát, de valóban komoly baj, hogy manapság nagyon nehéz szakembert találni. Ilyen esetben sajnos nem lehet azt mondani, hogy például két nap múlva javíttassa ki a hibát, hanem meg kell várni, amíg talál egy olyan szakembert, aki elvégzi a munkát.
Határozat kell a nagyobb felújításhoz
A társasházak számára jelenleg az Otthon Melege program pályázatai érhetők el, amelyekre érdemes minél előbb jelentkezni, mondta el Nagy Emil. Ebben az esetben azonban a közös képviselő egymaga nem intézkedhet, a közgyűlés határozhat róla. Ugyanígy van ez akkor is, ha egy tervezett felújítás költsége meghaladja a korábban azt az összeghatárt, ameddig a közös képviselő megrendelheti a munkákat.
A LAKTÁSZ elnöke kifejtette, ha az elhatározás megvan, hogy felújításra lenne szükség, első lépésként egy előterjesztést kell készíteni, hogy tartsanak egy közgyűlést az adott témában. Ott többségi határozatot kell hozni, és ezután elkezdődhet a munka. A határozatba bele kell foglalni azt is, ha pénzhiány miatt hitelt kell felvennie a társasháznak. Fontos figyelni arra, hogy pályázat esetén pályázatírót is meg kell bízni, és ennek is szerepelnie kell a határozatban. A határozat végrehajtója a közös képviselő, így kötelessége elvégezni az abban foglaltakat.