Június 6-tól az ország több vasútvonalán ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe, a változások a vonaton utazók nagyjából 4 százalékát érintik – jelentette be a MÁV.
A MÁV által bevezetendő ideiglenes menetrend alapján egyes vonalszakaszokon a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat, bizonyos viszonylatokon pedig a párhuzamos utakon közlekedő helyközi buszjáratokkal lehet majd utazni. Az előírt védőtávolság a buszokon is betartható, hiszen a viszonylatokon közlekedő vonatokon átlagosan mindössze 10-en utaztak.
Szombattól egy vonatpár közlekedik, a többi járat helyett pótlóbuszok járnak Villány és Mohács között (66-os vasútvonal). Naponta egy vonatpár közlekedik Godisa és Komló között (47-es vasútvonal), a többi vonat utasai a vasúttal párhuzamosan közlekedő helyközi buszjáratokkal utazhatnak.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor áll vissza a korábbi utasszám, vélhetően erre egyébként ősszel, az új tanév kezdetekor lehet csak számítani – amennyiben az oktatás akkor zökkenőmentesen elindulhat. Mindenesetre folyamatosan figyelik az utasforgalmat, szükség esetén felülvizsgálják az ideiglenes menetrendet.
A MÁV-nál azt is tervezik, hogy a jövőben a regionális közösségi közlekedésben egységes menetrendet alakítanak ki, és hogy a későbbiekben bevezethető legyen az egységes és átjárható jegyértékesítési rendszer is.
Nemcsak a vasútnál, hanem a Volánbusznál is arra kényszerültek már korábban, hogy bizonyos járatokat szüneteltessenek, így például egy Pécsről és egy Mohácsról Budapestre közlekedő buszt kivettek a menetrendből. De éppúgy nagyon visszaesett a telekocsival közlekedők száma, hiszen ezt az utazási formát leginkább igénybe vevő egyetemisták jelentős hányada hazautazott, otthon van a digitális oktatás bevezetése óta.
Nyílnak már az országhatárok is
Baranyát is érintő hír, hogy Horvátország megnyitotta határait – több uniós ország polgárai mellett – a magyarok előtt. A határátlépésnél felveszik a külföldi állampolgárok adatait, és mindenkinek be kell tartania a közegészségügyi intézet ajánlásait is. A beutazásnál meg kell adni az úti célt, a telefonszámot és az e-mail-címet. Elkészült az az alkalmazás is, amely segíti a gyorsabb határátlépést. Aki azonban nem tölti ki előre az entercroatia.mup.hr oldalon fellelhető űrlapot, azoknak a határon kell ezt megtenniük. Karantén és más korlátozások nélkül pedig már a magyar–szlovén határon is átkelhetnek a két ország állampolgárai. Az Erdélybe látogatóknak nem jó hír, hogy ugyan megnyíltak a határok, de egyelőre minden külföldről érkezőt 14 napos lakóhelyi elkülönítésbe vagy hatósági karanténba küldenek. A Felvidékre tartóknak is korlátozásokra kell számítaniuk, egyelőre 48 órás tartózkodást engedélyeznek Szlovákiába, illetve a Csehországba utazó magyar állampolgároknak. Az olaszok szerdától nyitják meg a határaikat.