Az irodalomkedvelők számára az Ünnepi Könyvhét piros betűs esemény, idén már 91. alkalommal tartották volna meg június 4–8. között. A koronavírus-járvány azonban közbeszólt, a rendezvényt elhalasztották. A központi, budapesti programokat a tervek szerint ősszel rendezik meg, de a szervezők felhívják a figyelmet, hogy ez is a külső körülmények függvénye, így egyelőre semmit nem mondanak biztosra.
A könyvhéthez rendszerint vidéki városok is csatlakoznak, Pécsen is minden évben színes programokat szerveznek. Tavaly a könyvesboltok és kiadók a város egyik legforgalmasabb utcájába, a Király utcába települtek ki, hogy bemutassák a kifejezetten erre az alkalomra megjelenő könyveket. A Csorba Győző Könyvtár emellett könyvbemutatókat is szervezett, ahol a szerzők meséltek műveikről az érdeklődő közönségnek. Az intézmény idén sem szeretné cserben hagyni az olvasókat, ezért úgy döntöttek, az eredeti időpontban tartják meg a könyvhetet, de rendhagyó módon azt az internetre költöztetik.
A legfőbb céljuk, hogy azokat a pécsi kötődésű írókat, költőket ismertessék meg a nagyközönséggel, akiknek 2019-ben megjelent vagy a közeljövőben jelenik meg majd kötete. A könyvhétre esik a Retro Könyvvásár is, amely június 6-án nyit majd a Király utca 9-ben, a Belvárosi Fiókkönyvtár és Ifjúsági Tanuló Térben. Az igazi ritkaságok között 13 és 18 óra között válogathatunk, de pár szabályt azért be kell tartani. Így a szájmaszk használata és a kézfertőtlenítés kötelező, a könyvvásár területére pedig csak „retro-bevásárlókosárral” lehet belépni. Ha nincsen szabad, akkor az udvarban kell várakozni, amíg felszabadul egy kosár, amit fertőtlenítés után megkaphat a következő vásárló.
A kormányzat dönt arról, mikor nyithat újra a könyvtár
A Csorba Győző Könyvtár a vírushelyzetre való tekintettel március 16-tól bezárta minden fiókkönyvtári és könyvtárpont egységét. Egyelőre nem tudni, hogy mikor nyitnak ki újra, erről a kormányzat dönt. Az intézmény is készül az újraindulásra, folyamatosan figyeli a fejleményeket, és amint zöld jelzést kapnak, megteszik a szükséges lépéseket. Addig sem maradnak könyvek nélkül az olvasók, hiszen nemrég elindították a Könyv(fu)tár szolgáltatást, így hetente egyszer házhoz viszik a műveket Pécs közigazgatási területén belül. A kényelmi, biztonsági szolgáltatás térítési díjas, a 65 év alatti olvasóknak csomagonként 600, a 65 év feletti olvasóinknak csomagonként 300 Ft-ot kell fizetni.