A versenyre olyan ötlettel kellett érkezniük a csapatoknak, amely az őket érintő valós problémára keres hatékony megoldást. A legtöbb ötlet/probléma a környezetükkel és a közösségükkel volt kapcsolatos. A kodályos fiatalok – Szurofka Márton, Szabó Luca és Wágner Botond – ötlete is a saját életükből vett problémán alapult, ugyanis Luca hallókészülék-használó. – Tapasztaltam, hogy nagyon rossz, sőt szinte lehetetlen szemüveget vagy napszemüveget hallókészülékkel együtt viselni. Borzasztóan kényelmetlen és egyáltalán nem esztétikus – fogalmazott a fiatal lány. – Arra gondoltunk, hogy kéne valami megoldás erre a problémára. Így jött az ötlet, mely tulajdonképpen egy szemüvegkeret, amibe bele van építve a hallókészülék agya.
A találmány most még ötlet szinten van, de a fiatalok nem zárkóznak el a megvalósítástól. Azt mondták, hogy tervezik felvenni a kapcsolatot olyan emberekkel, akik segítenének nekik a termék előállításában. Céljuk, hogy mivel egy dioptriás szemüveg és egy hallókészülék is drága, költséghatékonyan állítsák elő a terméket, találmányuk a hétköznapi ember számára is elérhető legyen.
– Szeretnénk, hogy egyszer kézzelfogható legyen a találmányunk, ha más nem, eladnánk az ötletet. Nem feltétlenül azért, hogy pénzünk legyen belőle, a többi embernek való segítés motivál bennünket – mondta Márton.
Bauer Cecília igazgatóhelyettes, az egyetem projektkoordinátora lapunk kérdésére elmondta, hogy a pécsi gimnázium és a fővárosi egyetem már két éve együttműködik. A pályaorientációs pályázat keretében workshopokon, önismereti és személyiségfejlesztő képzéseken, nyári egyetemen vehetnek részt a tanulók, és mélyíthetik el tudásukat a matematika, a természettudomány és az informatika területén. A kodályos diákok a versenyen bluetooth-os hangszórókat nyertek kiválónak bizonyult ötletükkel, ám valószínűleg számukra sokkal többet ér az elismerés, az együtt töltött munka öröme. S ki tudja, talán néhány hónap múlva már piacra is dobják a Bacon névre keresztelt terméküket.
A kép illusztráció.