Egyre többen gondolkodnak már azon, hova menjenek nyaralni. A legtöbben valószínűleg idén is saját maguk fogják megszervezni az útjukat, ahogy az a KSH adatai szerint már évek óta tendencia. Tavaly a dél-dunántúli régióból több alkalommal is útnak indultak a családok a hosszú hétvégeken, így összesen több mint egymillióan vettek részt saját szervezésű úton belföldön, ezzel szemben mindössze ötezren választották valamelyik utazási iroda szolgáltatását. A külföldi úti céloknál sincs ez másként, túlnyomórészt azokat az utakat is saját magunk szervezzük meg.
– Egyénileg megszervezni egy utat sok időt vesz igénybe, hiszen rengeteg ajánlatot kell átnézni – tudtuk meg az egyik pécsi utazási irodától. – Amennyiben iroda segítségét kérjük, ezt megspórolhatjuk. Egy réteg már ki is alakult, akik nem is akarnak időt fordítani az ajánlatok böngészésére.
A szakember hangsúlyozta, kevesen tudják, hogy az utazási irodák kötött áron dolgoznak, nem tehetnek rá plusz költségeket az árakra, így a saját szervezésű út sem lesz olcsóbb. Abban az esetben is érdemes utazási irodához fordulnunk, hogy ha egy külföldi város nevezetességeit szeretnénk megnézni. Ugyanis vannak olyan turistalátványosságok, ahova csak akkor van lehetőségünk bejutni, ha már előre foglaltunk jegyet.
Az adatokból látszik, hogy az utazási irodák segítségét a középkorú, idősebb korosztály veszi leginkább igénybe. A fiatalabbak ugyanakkor saját kézbe veszik az irányítást, és maguk tervezik meg az utat. Nekik több idejük van arra, hogy kikeressék a megfelelő szállást, van nyelvismeretük, és még az sem zavarja őket, ha esetleg stoppal kell eljutniuk az úti célhoz.
A statisztikák alapján a nyaralások alkalmával a baranyaiak leginkább barátoknál, rokonoknál szállnak meg, esetleg saját nyaralójukba viszi őket az útjuk. Sok helyinek a horvát tengerparton is van saját nyaralója, amit gyakran adnak ki magyar vendégeknek. Így nem csoda, hogy ilyen magas a saját szervezésű utak száma.
– Sokan minden évben ugyanoda mennek nyaralni – hívta fel a figyelmet az utazási iroda munkatársa. – Mivel nekik már van egy jól bevált helyük, ezért szintén egyedül foglalnak szállást.
Utazási irodák ajánlatai a nyári főszezonra
Görögország félpanzióval, repülőve l124.900 Ft/főtől
Görögország félpanzióval, busszal 102.900 Ft/főtől
Bulgária félpanzióval, repülővel 126.150 Ft/főtől
Spanyolország félpanzióval, repülővel 109.800 Ft/főtől
Szlovénia reggelivel, körutazás 49.900 Ft/főtől
Olaszország reggelivel, körutazás 39.900 Ft/főtől
Horvátország, apartman félpanzióval, egyéni utazás 79.900 Ft/főtől
Horvátország félpanzióval, egyéni utazás 124.900 Ft/főtől
Balatonföldvár, panzió reggelivel, egyéni utazás 15.000 Ft/fő/éj
Siófok félpanzióval, egyéni utazás 24.200 Ft/fő/éj