Kisfarsangkor, azaz csütörtökön kezdődik a hat napon át tartó busójárás, az első rendezvényt az Ifjúsági Centrumban tartják, majd három órakor indul a gyerekek felvonulása a Sokac-körtől. A Széchenyi-téren gyermektánc- és busócsoportok, busójárási eszközök bemutatóját láthatják az érdeklődők, fél öttől táncház kezdődik.
Sok helyszínen lesznek különféle programok
A kínálat ebben az évben is meglehetősen színes, 35 helyszínen reggeltől estig nyolcvan rendezvénnyel várják az érdeklődőket. A fő programokat természetesen farsangvasárnap rendezik.
Délután fél egytől a Sokac-révben tánccsoportok, dudások és busók bemutatói lesznek láthatók, majd csónakkal átkelnek a busók a Dunán. A busócsoportok felvonulása délután kettőkor indul a Kóló térről, majd kezdődik az estig tartó szabad farsangolás és mulatság a belvárosban. A Széchényi téren állított máglyát hat órakor gyújtják meg. (A rendezvények teljes sora napról napra nyomon követhető a bama.hu-n.)
Ebben az évben ezernél is több busó lesz
A résztvevők szórakoztatásáról hatvan busócsoport 1600 busója és egyéb maskarása gondoskodik. A várostól háromszázötven népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt árusításra, így bizonyára mindenki találhat kedvére való vásárfiát, és étlen-szomjan se marad senki.
A jelenlegi előrejelzés alapján nemhogy hó, eső sem várható a héten, kellemes, tavaszias lesz az időjárás, így minden bizonnyal nagyon sokan – a szervezők várokozása szerint –, akár százezren is érkezhetnek Mohácsra. Szombaton és vasárnap baba-mama melegedőket nyitnak a Kossuth Filmszínházban és a Széchenyi téri általános iskola épületében.
Többfelé is lesznek majd útlezárások
A busójárás napjai alatt a teljes városmagot lezárják az autósok előtt, a főbb helyszínek egyikét sem lehet kocsival megközelíteni, de a tágabb értelemben vett belvárosban sem lesz érdemes megállással próbálkozni. A korlátozások egy része már csütörtöktől érvényes egészen jövő kedd estig. A buszok és a személykocsik számára kissé távolabb jelölnek ki parkolóhelyeket, ezek megtalálását táblák segítik. A parkolás mindenütt ingyenes. A várakozóhelyekről néhány perces, könnyű sétával elérhető a belváros. Pécsről Mohácsra vonattal is el lehet jutni, a hétvégén egyes szerelvényekkel átszállás nélkül is. Az autóbuszok sűrűbben járnak: vasárnap reggeltől késő estig gyakorlatilag óránként közlekednek, a menetidő jellemzően egy óra. Szabad szálláshely már egyáltalán nincs a városban, és a környéken sem érdemes próbálkozni.
Dresszkód: mindenki csak lazán!
A busójárás szervezői idén is néhány jó tanáccsal, kéréssel fordulnak a vendégekhez azért, hogy mindannyian csupa kellemes emlékkel távozzanak Mohácsról. Ilyen például, hogy a három év alatti gyermekekkel inkább kerüljék el a szülők a tömeget, a felvonulókat, hiszen az ágyúlövésektől vagy a kolompolástól megijedhetnek a kicsik. Babakocsival veszélyes lehet a közlekedés a busók között, mivel a maszkásoknak a szemnek fúrt kis lyukak miatt nincs térlátásuk. Ne a legjobb, legelegánsabb ruhánkban vessük bele magunkat a forgatagba, hiszen könnyen bepiszkolódhat, például a tömegben kifröccsenhet valaki forralt bora. A máglyaégetésnél arra is ügyeljünk, hogy parázs és pernye szállhat a ruhánkra, bőrünkre.