A medvehagyma január végén, február első napjaiban jellemzően fellelhető a Mecseken, az elmúlt évek megfigyelései szerint, idén azonban „késik”. – Hiába volt kellemes januári klíma, a medvehagyma az avartakarót nem törte át – osztotta meg tapasztalatait Tóth Béla, nyugalmazott növényvédelmi zoológus. A jellegzetes fokhagyma illatú gyógynövény hajtásai jelenleg mindössze egy-két centiméteresek, és csak szórványosan fellelhetők. „Berobbanni” akkor fog, ha legalább egy hétig 3–5 fok alá nem süllyed a hőmérséklet.
– Az idei év tapasztalata szerint a tavaszi hírnökök szerepét az illatos hunyor, a hóvirág, a kankalin, a foltos kontyvirág vették át, megelőzve a medvehagymát – tette hozzá. Hamarosan tehát várható, hogy ellepik a Mecseket – amely az ország legismertebb medvehagymatermő területe – a „szüretelők”. – A tavalyi előírásokhoz képest jogszabályi változás nem történt, fontos azonban tudni, hogy a tiltással érintett kíméleti terület bővült – áll a Mecsekerdő Zrt. tájékoztatójában.
A törvény értelmében állami erdőben, nem védett területen mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt – így medvehagymalevelet is – gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek mértéke nem haladhatja meg fejenként a napi két kilót. Ennél nagyobb mennyiség szedéséhez az erdőgazdálkodó engedélye szükséges, amit a Mecsekerdő erdészeteinél lehet megvásárolni.
Fontos tudni, hogy védett területre vonatkozóan az engedélyt csak a Természetvédelmi Hatóság engedélyének megléte esetén ad ki az erdészet, kivéve a kíméleti területeket, illetve a fokozottan védett területeket, ezeken ugyanis a kereskedelmi célú gyűjtésre egyáltalán nincs lehetőség. A Mecsekerdő Zrt. honlapján található térképen lehet tájékozódni arról, hogy melyek a védett, a fokozottan védett illetve a medvehagyma kíméleti területek.
Fontos, hogy csak a fokhagyma illatút szedjük le
A medvehagymában, miután kibújt, a fagyos hideg már nem tesz kárt, a növények vesztét csak az jelenti, ha figyelmetlen túrázók letapossák. A megfigyelések azt mutatják, hogy a meglévő medvehagymatelepek egyre ritkulnak, az elterjedési terület viszont növekszik – azaz számos új helyen bújnak elő a tövecskék. Fontos tudni, hogy két mérgező növény, a hóvirág és a foltos kontyvirág levelei is ebben az időszakban bújnak elő – kellő odafigyelés hiányában ezeket is begyűjthetjük, fogyasztásuk pedig gyomorpanaszokat okozhat. A szedésre kiszemelt leveleket tehát mindig meg kell dörzsölni és csak jellegzetes fokhagyma illatot árasztók – azaz ami biztosan medvehagyma – kerüljenek a kosárba.