Idén már kilencedik alkalommal rendezik meg a Magyarok Kenyere jótékonysági programot. A Baranya megyéből induló mozgalom évről évre bővült, a gazdákon kívül – idővel – megmozgatta az egész országot. Ezúttal Sombereken gyűltek össze a szervezők.
A rendezvényen jelen volt többek között Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya megyei elnöke, dr. Őri László, Pécs alpolgármestere, Horváth Zoltán kormánymegbízott, valamint Tarnai Lívia, a Baranya Megyei Kormányhivatal Agrár és Vidékfejlesztési Támogatási Főosztály vezetője is.
Rittlinger József beszédében köszönetet mondott azoknak a gazdáknak, akik felajánlásukkal segítették a rendezvény létrejöttét, majd visszatekintett arra, hogy az idei év nem volt kimondottan egyszerű a gazdák számára, ugyanis ősszel a búzát csak porba tudták elvetni, amelynek eredményeképp nagyon heterogén táblák alakultak ki. A tél folyamán sem volt túl kedvező az időjárás, és tavasszal is kevés volt csapadék mennyisége, ami miatt a búza termésátlaga valamelyest elmaradt a tavalyihoz képest.
Idén 51 ezer hektáron kellett betakarítani a búzát, ez a munka jelenleg nyolcvan százalékon áll, míg tavaly ilyenkor már szinte készen voltak vele. Ennek ellenére, még a tavalyinál is több, közel 38,5 tonna búza gyűlt össze idén, amivel Baranya az élvonalba került.
Őri László elmondta, rendkívüli büszkeséggel tölti el baranyaiként, hogy közel egy évtizede innen indult útjára a mára már országos program, ami a nemzeti összetartozás egyik jelképévé nőtte ki magát.
Határon túlról is érkezik felajánlás
A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatják, nem csupán a határokon innen, de a határokon túl is. A program során a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással búzát gyűjtenek a segítőkész adományozóktól, majd a búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz.
A búza gyűjtéséhez igazodva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területi egységei megyei búzagyűjtő napokat és kenyérünnepeket szerveznek, majd megrendezik az Összeöntés Ünnepét is, amelyre a Magyarországról és a határon túli területekről felajánlott búza egy jelképes mennyiségét várják.