A megyében eddig nem volt példa arra, hogy egy iskola ilyen kapcsolatot alakítson ki egy külföldi intézménnyel. A színvonalas műsorral egybekötött rendezvényen részt vett többek között Nagy Csaba országgyűlési képviselő, Nagy Attila sellyei polgármester, illetve Drago Horvat, a Horvát Köztársaság főkonzulja, valamint a testvériskolája és a Zágrábi Egyetem képviselői.
Ronta Róbert, a Kiss Géza Általános Iskola igazgatója felidézte, milyen jelentős mérföldkövek vezettek ahhoz, hogy létrejöjjön ez a megállapodás. Ahogy mondta, 2018-ban vezették be az első évfolyamon a horvát nemzetiségi oktatást, az azóta eltelt nyolc hónap pedig bebizonyította, hogy jó útra lépett az iskola.
– Ismét egy mérföldkőhöz érkeztünk – emelte ki az igazgató. – Minden tanév tavaszi félévében az iskolánkban végezhetik el kötelező tanítási gyakorlatukat a horvát egyetem tanárjelöltjei. A horvát nyelvet tanuló diákoknak így anyanyelvi környezetből érkező hallgatóktól sajátíthatják el a nyelvet. Ráadásul nemcsak a nyelvi órákon, hanem azokon kívül is horvátul kell beszélniük a fiataloknak, hiszen máshogyan nem tudnak kommunikálni a tanárokkal.
Ronta Róbert reményét fejezte ki, hogy lesz olyan egyetemi hallgató, akinek megtetszik az iskola, és tanulmányai befejezése után Sellyén helyezkedik el.
– Ezzel a megállapodással intézményünk azon célját szeretnénk erősíteni, hogy tanulóinkat magas színvonalú horvát nyelvtudáshoz juttassuk, és úgy induljanak neki az életnek, hogy egy idegen nyelvet már jól beszélnek – fejezte be az intézményvezető.
Az összetartozás érzése vihet előre
A rendezvényen felszólalt Kalapáti Attila Ádám, a sellyei intézményt működtető Szigetvári Tankerületi Központ vezetője is. A magyar és a horvát nép közös történelmére hivatkozva a vezető kiemelte, hogy a gyerekeket abban a szellemben kell nevelni: az összefogás az, ami előre visz, és nem az egyéni érdekek.
– Úgy gondolom, hogy az Ormánságnak szép jövőt eredményeznek azok a kapcsolatok, amiket a most még iskolapadban ülők fognak beteljesíteni – mondta Kalapáti Attila Ádám.