Az ellenzéki pártol elutasították a törvény módosítását, többek között a törvény eredeti, tavaly decemberben elfogadott változatát is bírálták, amely széles körű hatalmat biztosít a színházak felett az érintett miniszternek, azt, hogy ha egy intézményt teljes körűen a költségvetés finanszíroz, akkor a vezetővel kapcsolatos munkáltatói jogok a minisztert illetik – írja a Pécsi Újság.hu hírportál.
Gyurcsány Ferenc pedig a magyar kultúra megsebzésének minősítette az előterjesztést. Azt mondta: nem munkajogi vita zajlik a Ház előtt, hiszen nincs egyetértés abban, hogy a művészeti önkifejezés szabad-e. Szerinte polgári demokráciában segíteni kellene a művészi önkifejezést, „de Önök nem ezt gondolják” – fordult a kormányoldalhoz.
Az ellenzék leleplezése: a kultúra és a művészet rekord támogatást kap, szabad és virágzik!
Közzétette: Dr. Hoppál Péter – 2020. március 25., szerda
Kijelentette, a miniszterelnök úgy gondolja, a művészek dolga, hogy remekműveket írjanak, de ő fogja majd eldönteni, mi a remekmű.
„Önök ki nem állhatják a szabad hangot, a szabad gondolatot, a független értelmiség önöktől független létezését” – jelentette ki. Szerinte ez van a nemzeti alaptanterv, vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének kinevezése mögött is, ahogy az akadémia átalakítása vagy a CEU elüldözése mögött is.
Úgy látta: Budapest azért partner ebben, mert „pisztolyt szegeztek a főváros vezetésének fejéhez”. Megjegyezte, saját maga egy ilyen „zsarolásra” másképp válaszolt volna, a főpolgármester azonban valószínűleg úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi számos más gond mellett nem tud mit tenni.
Mit szólnának, ha Brüsszelből úgy adnának pénzt, hogy a bizottság meghatározná Magyarország kultúrpolitikáját? – tette fel a kérdést. Miért nem csinálták ezt a tarlósi időkben? „Süljön le az arcukról a bőr!” – jelentette ki, majd úgy zárta szavait: „önök csapnivalóan nagy gazemberséget csinálnak”.
A volt miniszterelnök szavaira a nemzeti oldal részéről Hoppál Péter is reagált, azt mondta többek között, hogy a kultúra és a színházművészet szabadsága köszöni szépen kitűnően van.
Kijelentette, a Fővárosi Önkormányzat kérésére született az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat. Hozzátette: a színházigazgatók kinevezési – megbízási és felmentési – jogkörét, valamint az összeférhetetlenség megállapításának, illetve a fegyelmi eljárás indításának jogát venné át az állam. Ez egy teljesen logikus lépés – hangoztatta.
– Azt mondja a volt kormányfő, szó szerint idézve a felszólalását, „hogyan kell Budapesten szabad európai kultúrát és színházművészetet teremteni„. Tisztelettel jelentjük, a szabad európai színház, művészet és kultúra jelen van Budapesten. Tessék elmenni bármelyik színházba! Tessék megnézni olyan előadásokat, amik kemény kormánykritikát fogalmaznak meg! Hogyne lenne szabad a színházművészet? Hogyan tetszenek arra gondolni, hogy a mindenkori kultúráért felelős államtitkár beleszól, hogy milyen rendezések legyenek, és majd eldönti a miniszterelnök, hogy milyen rendezések legyenek Magyarországon. Ez olyan szintű szamárság, hogy aki ilyet mond a parlamenti jegyzőkönyvbe, az jó, ha visszajön és korrigálja ezt a kijelentését. További idézet:„ki nem állhatják a független szabad értelmiség létezését”. Engedelmet kérek, egy számadatot hadd mondjak. A legmagasabb minőséget képviselő magyar szimfonikus zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar 2010 előtt 400 millió forintos állami támogatást kapott, ma viszont támogatása több mint egymilliárd forint. Ma háromszor akkora támogatásban részesül az a zenekar, amelynek vezetője rendre kritizálja az Orbán-kormányt – mondta. – Ezek tények, az hazudik. aki ezt cáfolja és az ellenkezőjét állítja – fogalmazott Hoppál Péter.